A nyugat-kínai zavargások miatt a Twittert is letiltották

MTI Sajtóadatbank, 2009. július 7. 08:37

Az ujgur zavargásokról szóló nem hivatalos információkat a szokásos hírfolyamok mellett már a Twitterről is kiszűrték Kínában, s ezzel az iráni tüntetések idején világszerte ismerté vált közösségi mikroblog szolgáltatás bekerült a kínai médiafelügyelet által ellenőrzött oldalak közé.

A Twitter egy olyan közösségi oldal, amelyre nem csak internet-eléréssel rendelkező számítógépről, hanem mobiltelefonról is lehet szöveges üzeneteket küldeni. A legfeljebb 140 karakteres bejegyzések olykor még a hírügynökségeket is megszégyenítő sebességgel jutnak el az olvasókhoz.

 Az ázsiai országban a Kínai Nagy Tűzfalként emlegetett internetes tartalomszűrővel blokkolják a jelenlegi politikai rendszert bíráló, kényes témákkal, vagy károsnak vélt szervezetekkel foglalkozó oldalakat.

 A nyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) autonóm terület közigazgatási központjában legkevesebb 140 halálos áldozattal és több mint 800 sérülttel járó zavargásokról szóló beszámolók az interneten több mint 12 órával előzték meg az állami televízió riportjait, amelyek először csak hétfőn dél körül kerültek adásba.

 A tiltás miatt a Google kereső, a YouTube videomegosztó és a Flickr fényképmegosztó Kínában már az "Urumcsi" kulcsszóra sem hoz találatot, és a közel három éves Twitter is elérte, hogy Kínából elérhetetlenné vált. A hozzáértő, kitartó internetezők azonban még így is képesek kikerülni a cenzúrát, kevésbé ismert oldalakon, vagy IP-címük elrejtésével küldik el az internetre szánt üzeneteiket.

 A világhálón megjelenő tartalmakat a kínai hatóságoknak is nehéz teljes mértékben ellenőrzés alá vonni. Ezért a szolgáltatók által használt szűrők mellett a kínai kormány egy a fiatalok védelmét szolgáló Zöld Gát (Green Dam) elnevezésű szűrőt is a felhasználók számítógépeire szeretett volna telepíttetni. A tervet egyelőre nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, és most úgy tűnik, hogy a világhálót csak úgy lehet kordában tartani, ha a hálózati kapcsolat teljesen megszüntetik.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32