20 éves az első Mac noteszgép

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 25. 12:19

Éppen 20 éve, 1989 őszén jelent meg a Portable, az Apple első hordozható gépe. Az új megközelítés ellenére nem volt átütő siker, ami talán nem is véletlen, mai áron 11 ezer dollár fölötti összegért lehetett hozzájutni.

A hivatalos nevén Macintosh Portable néven kiadott modell egy új kategóriát előlegezett meg. A Portable 10 inches átmérőjű monokróm kijelzővel rendelkezett, és igazi „féltégla” modell volt, nagy és nehéz, ám mégis igazi újdonságot jelentett. A Mac OS 6.0.5-el érkező gép sikertelenségének nem is az elképzelés, hanem az árcímke volt az oka, akkori áron 6500-7300 dollárért vehettünk egyet, ami így is soknak hangzik, hát még átszámolva mai dollárra hiszen akkor 11280-12677 dolláros, vagyis közel kétmillió forintos összeget kapunk, és ezért a pénzért szinte bármilyen gép drága. Ezért a pénzért azonban a már beépített Floppy hely mellé még egy Floppy egységet is kérhettünk, ám merevlemez bővítést nem. Volt viszont integrált hordfül, ami jól is jött, hiszen a Portable több mint 7 kilogrammot nyomott. Érdekes, hogy volt ugyan külön monitor kimenet, ám erre a szabványos csatlakozóra kötve semmilyen eszköz nem adott képet, mivel a nyers, formázatlan jelhez egy külön átalakító is szükséges volt a monitor elé. A készenléti áramellátást egyszerűen egy szabványos 9 voltos elemmel oldották meg, az akku pedig közel egy és egy negyed kilógrammot nyomott, ami éppen 10 és fél komplett iPod Touch súlya.

Mindezekkel együtt a Portable egy rendkívül tiszta felépítésű gép volt, átlátható és könnyen szervizlehető, és számos praktikus megoldást alkalmazott, mint például az akkor még nem létező érintőpad helyett egy hanyatt-egeret. Ez a kezdeti design két évig tartotta magát, majd piacra dobták a már jóval ismerősebb gépcsaládot jelző PowerBook 100-ast. Egy korrektség kedvéért nem egy mai csúcsgéppel, hanem az iPod Touch-al összevetve a CPU sebessége 16 MHz-ről 412-532 MHz-re nőtt, az 1 MB RAM 128 MB-ra, a kapacitás 40 MB-ról 8000-32000 MB-ra, a modem sebessége 2400 bps-ről 54 millió bps-re nőtt. Mindezért pedig nem 11280-12677 dollárt, hanem csupán 99-299 dollárt kell kifizetnünk.

 

Kulcsszavak: Apple Mac notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32