A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülék-piacra

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 2. 08:47

A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülékek piacára, ahol több mint egy éve, 2008 harmadik negyede óta tart a hanyatlás. A Strategy Analytics vizsgálata szerint az idei év utolsó negyedévében 3 százalékkal bővül majd a készülékpiac.

Az idei harmadik negyedben az egy évvel korábbihoz képest még 4 százalékkal esett a mobiltelefonok eladása világszerte, 291 millióra. A várható fellendülés a negyedik negyedben részben a javuló fogyasztó bizalomnak, részben a kínálat korábbi visszafogásának köszönhető.

A harmadik negyedben a Nokia megőrizte piacvezető helyét a mobiltelefonok piacán, bár részesedése 37,3 százalékra esett, 2007 első negyede óta a legalacsonyabb szintre.

Ugyanakkor a Samsungnak a negyedévben az eddigi legnagyobb részesedést sikerült kihasítania, 20,7 százalékot. Az LG Electronics megőrizte korábbi, 10,9 százalékos részét, a Sony Ericsson szintén maradt a korábbi 4,9 százaléknál. Az utánuk következő Motorola a harmadik negyedben megközelítőleg 4,7 százalékos részt mondhatott magáénak, az Apple - iPhone-ja segítségével - 2,5 százalékot. A mobilkészülék-világpiac maradék 21,5 százalékán a többi gyártó osztozott a harmadik negyedben.

Kulcsszavak: mobiltelefon trend

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jó portréfotók szakértelmet, technikát és elköteleződést igényelnek

A HONOR legújabb termékcsaládja, a HONOR 200 Pro-val az élen a portréfotózást helyezte előtérbe. Az új eszközökkel egy stúdiót hordozhatsz a zsebedben, ami a mesterséges intelligencia segítségével és a profi kialakításnak köszönhetően jelentősen megkönnyíti azt, hogy kiváló képeket készíts. Ezzel együtt azonban van pár tippünk ahhoz, hogy miként hozd ki a maximumot készülékedből – akár a legújabb szériát használod, akár más készüléket.

2024. június 22. 14:08

Nem csak régi mobilt keresnek a magyarok a Rejoy.hu-nál

A nyaralási szezon és az iskolai tanév vége közeledtével itthon is átalakultak az felújított eszközök piacának trendjei a Rejoynál. A legújabb Apple-készülék, a tavaly szeptemberben debütált iPhone 15 nem csupán elérhetőa cég kínálatában, de májusra pedig már a harmadik legnépszerűbb készülék volt a magyar vásárlók körében. Ezzel szemben eladásra főleg három-öt éves iPhone-okat, illetve két-öt éves, Androidot futtató Samsung készülékeket küldenek be az ügyfelek, tavasz óta pedig a csupán kétéves Samsung Galaxy S22 Ultra csúcsmodellből is nagy számban érkeznek eladó példányok.

2024. június 20. 10:01

06.20-án korlátlan belföldi mobilnet a Yetteltől

A Yettel célja, hogy ügyfelei szabadon és gondtalanul tesztelhessék a korlátlan mobilnet-élményt, ezért a mobiltársaság hivatalos előhívó számával azonos dátumon, 06.20-án egy napra lekapcsolja az adatforgalmi számlálókat és korlátlan, díjmentes belföldi mobilinternettel lepi meg ügyfeleit.

2024. június 18. 19:26

Olimpia, ahogy korábban még nem láthattuk

A Samsung, az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként bejelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és az Olympic Broadcasting Serviceszel (OBS) együttműködve új szintre emeli a 2024-es párizsi olimpia közvetítését, friss élményt nyújtva a tévénézőknek és a szurkolóknak. A különleges, maguk nemében eddig példa nélküli felvételek, amelyeket a Samsung Galaxy S24 Ultra készülékkel rögzítenek és osztanak meg, fontos szerepet játszanak majd abban, hogy a Szajna folyón zajló történelmi nyitóünnepségét és az olimpiai játékok vitorlásversenyeit egészen új szemszögből láthassuk.

2024. június 18. 16:24

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02