HP noteszgépek beépített miniprojektorral
Monty Wong a Digitimesnak nyilatkozva elmondta, hogy a megbízás révén a helyi Quanta Computer által gyártott készülékeken a projektor a képernyő tetején kerül majd elhelyezésre, ahol egyébként a webkamera szokott lenni. A lépés tulajdonképpen logikus, hiszen a szükséges technológia ma már készen áll, különböző gyártók bemutattak elég sok kisméretű hordozható vetítőt például az idei CES kiállításon is. A megoldás elsősorban a vállalati felhasználók számára lehet hasznos, akik meglehetősen sokat használják laptopjukat vetítéses prezentációkhoz. Wong nem közölte, hogy a projektoros noteszgépek mikor kerülnek piacra, azt azonban elárulta, hogy előtte több különálló mini-projektort is szeretnének forgalomba hozni, hogy teszteljék a termékek keresettségét a piacon.
Wong emellett azt is kiemelte, hogy idén a HP másik kiemelt hordozható termékcsoportja a Tablet PC-k lesznek. Ezek elsősorban kisméretű, billentyűzet nélküli, érintőképernyős kezelőfelületre támaszkodó modellek lesznek a mezei felhasználók számára, amilyet a cégtől Steve Ballmer Microsoft-vezér már be is mutatott az idei CES kiállításon. Arról Wong nem nyilatkozott, hogy ezekbe kerül-e majd projektor, de a célcsoport, illetve a készülékek kis mérete miatt ez nem túl valószínű.
Kapcsolódó cikkek
- HP Mini 210-es netbookok átlag fölötti tudással
- Új, nagy teljesítményű HP munkaállomások Intel Xeon 5600 CPU-kal
- A HP felfrissíti a Pavilion dv3 noteszgépcsaládot
- A HP mentegetőzik hibás notebookjai miatt
- HP Mini netbookok gyorsabb Atom processzorral
- HP noteszgép Core i3 processzorral
- Új HP ProBook noteszgépek új Intel Core lapkákkal
- Könnyű HP netbook új Intel Atom processzorral
- Megjelent a HP Mini új generációja
- Zeneközpontú HP laptop
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.