Újságírás-informatika szakot indít a Columbia Egyetem
Újságírás-informatika szakot indít mesterfokozaton az Egyesült Államok egyik vezető felsőoktatási intézménye, a New York-i Columbia Egyetem annak jeleként, hogy az internet lassan teljesen átformálja az amerikai médiát.
Ez a párosítás a digitális média műszaki vonatkozásaiban és a hírgyártásban egyaránt jártas szakemberek új nemzedékét fogja felkészíteni a mesterség új kihívásaira egy gyorsan változó médiakörnyezetben. A végzett diplomások az általuk létrehozott új alkalmazásokkal és online eszközökkel hozzájárulhatnak az újságírás fogalmának átértelmezéséhez is - emelte ki közleményében a Columbia.
Az új szakra a tervek szerint ősztől fogadnak jelentkezőket, akik öt szemeszteren át folytatják majd tanulmányaikat: három félévet járnak a műszaki tudományi karra és két félévet az újságírói karra.
„Alighanem ez az újságírás aranykora: egyre több ember egyre több hírforráshoz jut hozzá, mint a történelemben bármikor" – mondta Bill Grueskin, az újságírói kar dékánja, aki úgy véli, hogy a legtöbb szerkesztőség ugyanakkor még nem sajátította el teljesen a digitális forradalom újdonságait. "A program célja, hogy olyan diplomásokat bocsássunk ki, akik a legmagasabb szinten művelik az újságírást és műszaki ismereteik az adatbányászattól a számítógépes képalkotásig terjednek" - hangoztatta.
"Az új technológia alaposan megváltoztatja a hírek létrehozását, ismertetését és terjesztését" - tette hozzá Shree Najar számítástechnika-professzor. Az induló szak "az újságírók új nemzedékét vértezi fel olyan műszaki tudással, amely ahhoz szükséges, hogy új és izgalmas digitális technológiákat hozzanak létre, ezek pedig újra definiálhatják a mai értelemben vett újságírást" - hangsúlyozta. A Columbia tudomása szerint ebben a tárgykörben ez lesz az első igazán integrált egyetemi program, amelyet még New York állam oktatási minisztériumának is jóvá kell hagynia.
Kapcsolódó cikkek
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Az iPadeken is elérhető lesz a cenzúrázatlan Playboy
- Médiatanács: frekvenciát nyert a katolikus rádió, az NMHH nem kötelezheti az újságírókat információforrásuk felfedésére
- Az Expertive menedzseli a közmédiumok átalakítását
- Jövő héten indul Rupert Murdoch iPadre tervezett napilapja
- Zsidó sajtótörténeti adatbázist hoztak létre az interneten
- Venezuela kiterjesztette a médiaszabályokat az internetre is
- Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
- Fél évet csúszik az internetes hirdetésekre kivetett adó Franciaországban
- Elindult az első magyar blogtallózó
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.