Internetfüggők az amerikai diákok
Az amerikai diákok annyira ragaszkodnak mobiljaikhoz, a közösségi oldalakhoz és az internethez, hogy a drog- és alkoholfüggőséghez hasonló tüneteket mutatnak - állapította meg egy új tanulmány.
A Marylandi Egyetem kutatói kétszáz diákot kértek meg, hogy egy teljes napra hagyjanak fel mindenféle médiahasználattal. A 24 óra elteltével sok önkéntesnél megvonási tüneteket tapasztaltak: ellenállhatatlan vágyat és szorongást, valamint képtelenséget arra, hogy jól funkcionáljanak médiaeszközeik és közösségi hálójuk nélkül.
Susan Moeller projektvezető, az egyetem újságírással foglalkozó tanszékének professzora elmondta, hogy sok hallgató leírta, mennyire szenvedett kapcsolatai elvesztésétől, amelyet egyesek úgy éltek meg, mintha barátjuk és családjuk nélkül maradtak volna.
Az egyik diák úgy fogalmazott, hogy mobiljuk, laptopjuk, televíziójuk és iPodjuk között élve az emberek egyszerűen "képtelenné válnak levedleni médiabőrüket".
Moeller szerint a diákok leginkább a szöveges és azonnali üzeneteiket, az email-eket és a Facebookot hiányolták. Kevés hallgató számolt be ugyanakkor arról, hogy tv-híradókat nézne vagy napilapot olvasna. A diákok nem ragaszkodtak egyes hírprogramokhoz, híradós személyiségekhez vagy hírtovábbító eszközökhöz, és ritkán tettek különbséget hírek és általános információk között.
Kapcsolódó cikkek
- Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
- Egyre fontosabb az internet az amerikaiak számára
- Pakisztán elrendelte az internettartalmak ellenőrzését
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- Biztonságos internetet ígérnek a tudósok
- Új tenger alatti kábellel nagysebességű internet Afrikában
- Asztúria hercege-díjat kaptak az e-mail és a mobiltelefon "feltalálói"
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
- Egyharmadával visszaesett az internetforgalom Svédországban egy új törvény nyomán
- Még a nejünknél is fontosabb a web
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.