Júniusban tesztelhető, októberre végeleges a Firefox 4.0
Az információk Mozilla vezetőjétől, Mike Beltznertől származnak, aki maga is elismerte, hogy igen agresszív ütemtervvel ált elő az alapítvány. Az különösen annak a fényében igaz, hogy a Firefox 3.6-os változatát eredetileg 2009-re tervezték, azután mégis az idei év elejére csúszott át a program bemutatkozása. Érdekesség, hogy bár korábban terveztek egy 3.7-es verziót is, ám az ebbe szánt javítások végül a 3.6.4-ben jelentek meg, ez a szoftver jelenleg béta változatban már elérhető, és a mostani ütemterv már nem is számol ilyen verziószámmal. A fő cél az egyik legjobban mérhető mutató, a sebesség növelése. Ez az egyszerűen összehasonlítható szempont igen fontos, végig arra koncentráltak, hogy az új funkciók bevezetésével ne lassabb, hanem kifejezetten gyorsabb legyen a böngésző. Elsőre a leglátványosabb változás a teljesen átszabott felhasználói felület lesz, ám a friss külső jelentős belső változásokat takar. Ilyen például a Flash gyilkosként emlegetett HTML5 integrálása, a Firefox 4.0 támogatni fogja a 64 bites rendszereket, a hardveres grafikus gyorsítást, és a multitouch-ot, és igen praktikus, hogy a kiegészítők újraindítás nélkül lesznek telepíthetőek. Kibővül a felhasználói jogosultságok kezelése is, hogy mindenki teljes mértékben ellenőrizni tudja az adatkezelési kérdéseket, a szoftver működését, valamint tetszés szerint szabhassa testre a programot böngészési szokásai szerint, és Windows 7 felhasználók is külön támogatást kapnak az animált megjelenítést kezelő Aero felülethez.
Kapcsolódó cikkek
- Itt a Firefox első verziója Androidra!
- Firefox 5.0: biztonságosabb, de érdemjegye még nem ötös
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- A Mozilla Firefox utolsó beta-verziója
- Firefox 5-előzetes
- Jövőre csúszik át a Firefox 4
- Egy hónap múlva érkezik a Firefox 4 RC
- Stabilitási javítások a Firefox 3.6.10-ben és a Firefox 4 bétájában
- Multitouch támogatás a 3. Firefox 4 bétában
- Letölthető az új Firefox 3.6.7
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.