Lejárt a garázscégek kora
Játékprogram-fejlesztések a Carpathian Valleyben
- Mióta gyárt a Philos játékprogramokat?
- 1997 óta, de ez ideig csak egyetlen játékot tettünk le az asztalra, a Theocracyt; a stratégiai játék hároméves fejlesztés eredménye. Sok időbe telt a pénzt és az embereket összeszedni, majd újabb egyéves csúszást jelentett, hogy tönkrement a kiadónk, az Interactive Magic, és váltanunk kellett. A későbbi szerződéskötések eredményeként a játékot most az Ubisoft forgalmazza világszerte. Ez a cég ott van a nemzetközi toplista első öt helyezettje között. Most három projekten dolgozunk, ebből kettő ismét nemzetközi piacra szánt játék lesz. Az Alcatraz 3D-s taktikai játék, amely egy Verne-szerű elképzelt világban játszódik, a másik program Artúr király legendáját dolgozza fel.
- Ha jól tudom, Magyarországon úgy forgalmazzák a Theocracyt, hogy Önöknek nincs haszna belőle.
- Ez így van, az ok pedig az, hogy a magyar piac nem számottevő. Az összes eladás fél százaléka várható Magyarországon, a csomagok javát a nyugat-európai és a távol-keleti közönség vásárolja meg. Nálunk igen magas, a statisztikák szerint 96 százalékos a játékszoftverekkel történő kalózkodás aránya, vagyis a legtöbben lopott, másolt programokkal játszanak. Ha csak négy százalékkal csökkenne ez az arány, már megduplázódna a hazai piac. Itthon jelentős hasznunk úgysem lett volna, tehát lemondtunk a bevételről, a vásárlók csak a forgalmazók költségeit fizetik meg.
- Miből gondolta, hogy jó ötlet lesz szinte előzmények nélkül játékfejlesztésbe fogni Magyarországon?
- Ez üzleti alapú, úgymond menedzserdöntés volt. A cég azelőtt grafikai stúdióként dolgozott, én pedig figyeltem, milyenek a trendek, merre lehetne váltani. A Nyugathoz képest nálunk olcsó a munkaerő, így olyan tevékenységet kellett választani, amelyben a bérek jelentik a legmagasabb költséget. Ráadásul könnyen exportálható termék kellett a magyar piacról mondottak értelmében, így e kettőből biztossá vált a szoftverfejlesztés. Mivel sok grafikusunk volt, ráálltunk a játékra, és természetesen pénz is kellett, így bevontunk egy tőkéstársat, nevezetesen Zámbó Viktort.
- Bejöttek a számítások?
- Azt hiszem, igen, hiszen már újabb játékokra is vannak szerződéseink. Harmincöten dolgoznak nálunk, a terveink szerint másfél éven belül megduplázzuk a létszámot, és egy befektető várhatóan egymillió dollárt invesztál a cégbe. Ha az a kérdés, hogy meggazdagodtunk-e, azt kell mondanom, hogy nem, mivel minden pénzt visszaforgatunk a vállalkozásba.
- A Philoséhoz hasonló gondolatmenet más agyán is végigfuthatott. Több magyar cég is elindulhat a játékfejlesztési pályán?
- Négy-öt olyan vállalkozást is ismerek, amely már látta a mi sikerünket vagy a Digital Reality befutását. Nagyon ügyesek, és üzletileg is sikeresek lehetnek - igaz, nagy a bukás veszélye is. Kezdetben mindig nagy a lelkesedés, azután néhány hónap múlva csak a munka van, meg a pénzhiány. Kell a projektmenedzsment és sok más is.
- Vagyis?
- Régebben a játékok egy-egy hős köré épültek, ebből úgynevezett "brandek" alakultak ki. Otthon fejlesztették őket, ezek voltak a garázscégek, amelyek híres tervezőket, programozókat produkáltak. A garázsfejlesztések kora azonban véget ért. A cégek értékét ma már a szervezet adja meg, illetve az, hogy van-e tőkéje, rendes menedzsmentje, fejlett-e a technológia, amelyet használ, és mennyire jó a kapcsolata a kiadókkal. Profizmusra van szükség.
- Vannak receptek a hazai játékfejlesztők számára?
- Először is kell legalább százmillió forint. Ennél kevesebb tőkével is lehet sikert elérni, de sokkal nagyobb a kockázat. Másrészt szükség van egy sajátos vállalati kultúrára, nem lehet diktatúrát bevezetni a cégnél, hiszen a számítógépes fejlesztők zsenik, így külön egyéniségek. Bízni kell a tapasztalatukban, még ha ez nehéz is.
- Lehet-e Magyarországból játéknagyhatalom?
- Inkább úgy mondanám, Kelet-Európából. Lassan áthelyeződik erre a térségre a hangsúly, óriási az érdeklődés Amerikából vagy Nyugat-Európából, itt ugyanis sokkal alacsonyabb díjazásért lehet fejlesztőket találni. A játékprogramokkal ráadásul nem mehetnek a szintén olcsó Indiába vagy a Távol-Keletre, mert ők nem a zsidó-keresztény kultúrkörben dolgoznak. Hiába India az üzleti szoftverek legnagyobb gyártója, egészen más elképzeléseik vannak a jó játékról, mint nekünk. Ezért van az is, hogy az amerikai játékok nem aratnak sikert Japánban.
- Hol áll Magyarország ebben a környezetben?
- Könnyen vezetővé válhatunk. A leghamarabb mi nyitottunk ebbe az irányba, az üzleti kultúra is magasabb, mint sok szomszédos országban. Szemmel látható, hogy emiatt Romániából, Jugoszláviából özönlik be a szellemi tőke, jönnek át a tehetséges emberek. A cégnél is sokan jelentkeztek ebből a körből, igazi agyelszívás zajlik. Baráti körben szoktam mondogatni, hogy az amerikai Szilícium-völgy mintájára kialakulóban van nálunk a "Kárpát-völgy". Jól is hangzana: Carpathian Valley.
***
A Philost eddig kizárólag PC-s platformra fejlesztették, ám elképzelhető, hogy a következő játékok már Playstationön vagy SEGA-környezetben is játszhatók lesznek. Ez igen költséges, mivel meg kell venni a két cég szoftverfejlesztő-készletét (SDK: Software Development Kit). A cég félévente frissíti gépeit, mivel minden perc, amelyet a programozók, grafikusok a homokórák nézegetésével töltenek, igen drága. A programozók elsősorban a C++-t használják, Linux alatt dolgoznak egy saját platformfejlesztés segítségével, amely lehetővé teszi, hogy a Microsoft operációs rendszerein is futtathatók legyenek a szoftverek. Ezenkívül a 3D Studiót, a Lightwave-et és a Photoshopot alkalmazzák, s a tervek szerint hamarosan megveszik a Maya technológiát, amely a grafikai munkát a világ élvonalába repíti.
***
A héten piacra dobott Theocracy az Azték Birodalom korában játszódik. Az Ages Of Empire című nevezetes stratégiai játékhoz hasonlóan a törzseket kell egyesíteni, majd a birodalom létrejötte után megvédeni őket a spanyol hódítók támadásaitól. A XV. században játszódó játékban a csaták, a gazdasági lépések, a diplomáciai fogások és a mágia eszközei egyformán fontos szerepet játszanak. A játékmenet folyamatos, nincsenek külön küldetések.
Kapcsolódó cikkek
- A Wii őrzi vezető helyét az amerikai konzolpiacon
- Gitárgyártó perel a Guitar Hero miatt
- A Microsoft mégsem tervez Blu-ray-t az Xbox 360-hoz
- Jelentősen olcsóbb lett az Xbox 360
- Kétszázezer online "szerencsevadász" Magyarországon
- Két új PS3 csomag Európának
- Biztonsági alkalmazás online játékosoknak
- Wii - PS3, 4 : 1 Japánban
- Új olcsó Dell játék PC
- Lipcséből Kölnbe költözik a Games Convention
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.