A Google leállította a Wave fejlesztését

Kiss Ádám Zoltán, 2010. augusztus 6. 10:12

Az eredetileg az e-mail, sőt talán a chat leváltására is hivatott megoldás halálát az érdektelenség okozta.

Alig egy éve mutatták be hangzatos ígéretektől kísérve a Google Wave-et. A rendszer lényege gyakorlatilag egy valós idejű e-mail, chat és fájlmegosztó öszvér rendszer volt, melytől mindezen alkalmazások leváltását várták. A bombasztikus bejelentés árnyékában azonban sokan szkeptikusak voltak, köztük Sergey Brint cégalapító is. Felmerül a kérdés, hogy mi okozhatta ezt a látványos sikertelenséget? A válasz valószínűleg inkább pszichológiai, mint műszaki jellegű. A Wave egy technokrata megközelítéssel létrehozott, papíron igen mutatós ötlet, mely azonban figyelmen kívül hagyja az igazi felhasználói igényeket. Ezek az igények pedig negatív előjelűek is lehetnek, tehát amikor valaki örül annak, ha a rendszer nem képes valamire. Jó példa erre egy eredetileg kísérleti jelleggel, nulla elvárással és néhány évre bevezetett rendszer a mobilok világából: az SMS. A technikailag már megszületésekor kőkorszaki SMS hihetetlenül népszerű lett, de még ennél is jobban meglepte a fejlesztőket, hogy ma is az. Az MMS, vagy a videotelefonálás piaci bevezetésekor szinte biztosra vették gyors eltűnését, ám makacsul tartja magát, mert minden platformon működik, és éppen az a lényege, hogy kínos információkat is gyorsa, tömören lehet vele közölni, vagy éppen nem kell aggódnunk reggel frizuránk miatt, amikor elküldjük. Ez „a több kevesebb” szemlélet lehetett a Wave veszte is, melynek fejlesztését leállítják, és bár a most létező szolgáltatás néhány évig még elérhető lesz, gyakorlatilag lassú elsorvadás  lesz a sorsa.

 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32