Netbookok után netbookká alakítható tablet-számítógépekkel akar hódítani az ASUS

forrás Prim Online, 2011. március 27. 10:55

Ezen a héten már megjelent Tajvanon, március 30-án bemutatják Angliában, majd azt követően jelenik meg sorra más országokban is az ASUS cég Android 3.0 operációs rendszerrel ellátott Eee Pad Transformer nevű tábla-PC-je.

A tajpeji sajtókonferencián Jerry Shen, az ASUS vezérigazgatója a termék megjelenését az iparágat felforgató Eee PC megjelenéséhez hasonló történelmi jelentőségű pillanatként értékelte. „Az Eee Pad Transformer több, mint egy táblagép. Új mérföldkövet jelent az androidos gépek piacán. Élenjáró funkciókat kínálunk kompetitív áron” – jelentette ki Shen, majd bemutatta az Eee Pad Transformer néhány lényeges funkcióját.

A gép sz NVIDIA Tegra 2 kétmagos processzorának köszönheti gyorsaságát, a tartós, karcálló üveggel borított IPS kijelzőpanel akár 178°-os látószögből is nézhető, és a piac más táblagépeinél akár 50 százalékkal is élesebb és színhelyesebb képet jelenít meg. A beépített SRS Sound technológia dinamikus, 3D sztereo audioélményt biztosít, maximális basszus kiemeléssel és széles hangtérrel a mindössze 680 grammot nyomó, 12,98 mm vastag házban található hangszórókkal is. A hátul 5, elöl 1,2 megapixeles kamerákkal felvett videók – a mini HDMI-kimeneti csatlakozóra kötött – HDTV-ken is lejátszhatók.

A Transformer látványos különbsége a piac más táblagépeihez képest az opcionális dokkolóállomás. Mivel egy teljes QWERTY-billentyűzet megtalálható rajta (az egyedi Android funkciógombokon kívül), a táblagépként működő Transformer teljes funkcionalitású noteszgéppé alakítható. A Transformeren gyárilag megtalálható a Polaris Office 3.0 nevű mobiliroda-megoldás, amellyel szabadon szerkeszthetők a különféle irodai dokumentumok, így például a szövegszerkesztő (.doc), táblázatkezelő (.xls) és bemutatókészítő (.ppt) programok fájljai. A touchpad, a 3,5 mm-es audio jack-csatlakozó, valamint az egyszerű fájlmegosztás és tárolókapaci­tás-bővítés érdekében beépített két USB-csatlakozó és SD-kártyaolvasó együttesének eredményeképpen a Transformer médiaközpontként is használható. Az ASUS WebStorage szolgáltatás egy évig korlátlan tárkapacitást biztosít, és ezáltal a cloud-funkciók gondtalan használata is biztosított. A dokkolóállomás a Transformer maximum 9,5 órás akkumulátoros használati idejét akár 16 órára képes növelni.

 

 

 

Kulcsszavak: Tábla PC ASUS

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30