A Fidesz módosítaná a domainregisztrációt

forrás: Világgazdaság online forrás: Világgazdaság online, 2000. május 5. 19:21
A magyar - .hu - végződésű internetes honlapcímek regisztrációs szabályainak módosítására tett vitaindító javaslatot egy szakmai konferencián Sági József, a Fidesz országgyűlési képviselője. Javaslata részben visszaállítaná a piacfelszabadítás előtti rendszert. (Világgazdaság)
A Fidesz képviselője a márciustól liberalizált rendszert az információs társadalom kialakulásának alapvető gátjaként értékelte, a honlapcím-bejegyzések ügyében döntő tanács függetlenségét pedig megkérdőjelezte. A képviselő szerint a liberalizációnak nevezett lépés a valóságban szűkítette a lehetőségeket. A mai rendszerben ugyanis például egy cégnév lefoglalásának törvénysértő volta lehet, csak akkor derül ki, amikor a sértett fél azt észreveszi. Indokolt esetben ekkor az ISZT-nek joga van a már kiadott domaint visszavonni és a jogos tulajdonosnak odaítélni. Ez azonban Sági József szerint növelni fogja a peres ügyek számát és az internetes cégek alapításának kockázatát. Javaslata szerint ezért a www.cegnev.hu típusú neveknél ismét igazolni kellene a jogosultságot, az úgynevezett második szintű domaineknél azonban nem. Szabad lenne tehát a regisztráció az olyan típusú neveknél, mint a www.cegnev.co.hu., de ebben az esetben is megkötnék, hogy a választott név két szóból álljon. Ezzel a névvariációk számát növelnék.
Kulcsszavak: +fontos =marc1 domain jog

Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. 

2024. június 23. 13:54

Audacious 4.4

A nyílt forrású audiolejátszó lehetővé teszi hangfájlok hallgatását, lejátszási listák létrehozását, metaadatok szerkesztését. A segédprogram támogatja az audió formátumok széles skáláját, például MP3, AAC, FLAC, SHN, WMA, WAV, MIDI stb. Lejátszási listákat importálhat és exportálhat, a kiválasztott listában szereplő dalokat sorszám, cím, előadó, album, műfaj vagy más kritériumok szerint rendezhet.

2024. június 23. 13:49

Home Bookkeeping Lite 8.0.0.33

A Home Bookkeeping Lite személyes pénzügyeink kezelésére használható program. Segítségével egyszerűen átláthatjuk bevételeinket, kiadásainkat, számláinkat, kölcsöneinket stb.

2024. június 23. 13:46

Az első hazai ipari naperőmű termelése automatikusan, a pillanatnyi igények szerint finomhangolható

Egyre több magyarországi iparvállalat tesz komoly lépéseket, hogy zöldebbé tegye energiafogyasztását. Számukra azonban kihívást okozhat, hogy az időjárásfüggő naperőműveket hogyan integrálják költséghatékonyan rendszereikbe. 

2024. június 23. 12:18

Egy megfizethető 27 hüvelykes monitor, amely egyensúlyt teremt az immerzió és a sebesség között

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gamer monitor és IT-kiegészítő márkája – örömmel jelenti be az AOC GAMING C27G2Z3/BK modellt, egy ívelt 27 hüvelykes (68,6 cm) Full HD monitort, amely ötvözi a magával ragadó vizuális élményt a villámgyors teljesítménnyel. Az egyaránt versenyző és alkalmi játékosok számára tervezett C27G2Z3/BK 280 Hz-es képfrissítési sebességgel, akár 1 ms GtG és 0,5 ms MPRT válaszidővel, valamint 1500R görbületű, nagy kontrasztú Fast VA panellel büszkélkedhet, mindezt megfizethető áron.

2024. június 23. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02