A Microsoft ellenindítványa
A Microsoft ellenindítványának lényege, hogy a kettéosztás elkerülése érdekében hajlandó lenne alávetni magát számos fejlesztés-, illetve üzletpolitikai korlátozásnak. E korlátozásokat a cég szerint mindössze négy évig lenne érdemes érvényben tartani, mert már azzal is el lehetne érni a kívánt célt, a piaci versenyfeltételek javítását.
A Microsoft egyebek közt felajánlotta, hogy a számítógépgyártóknak szabadabb kezet adna a Windows-rendszer nyújtotta szolgáltatások módosításához, beleértve azt is, hogy "elrejtsék" a Microsoft saját internetes keresőprogramjának, az Internet Explorernek a parancsikonját a kezelői felületen. Ezzel nagyobb lehetőség nyílna arra, hogy a használók ne automatikusan ezt a Microsoft-keresőt használják a világhálón való kereséshez, hanem más, konkurens programokat. A konkurencia és a kormányzat fő panasza éppen az volt a Microsoft ellen, hogy az Internet Explorer Windowsba integrálása ellehetetlenítette a többi böngészőprogramot.
A Gates-birodalom arról az eddigi - a cég ellenfelei által színtiszta zsarolásnak minősített - gyakorlatról is hajlandó letenni, hogy megvonja a Windows licenchasználati jogot azoktól a számítógépgyártóktól, amelyek nem Microsoft-programokat - így például más keresőprogramokat - is tartalmazó termékeket forgalmaznak. A Microsoft emellett kész lenne megfelelő műszaki tájékoztatást adni saját Windows-termékeiről más szoftvercégeknek, amelyek ezen információk birtokában a Windowsszal kompatibilis saját szoftvereket alkothatnának.
A Microsoft szerdán azt állította, hogy a feldarabolás ártana mind az iparág, mind a fogyasztók érdekeinek, és felhívta a figyelmet: a gazdasági jogtörténetben precedens nélküli, hogy egy organikus növekedés - és nem pedig a versenytársak bekebelezése - révén naggyá nőtt vállalatot feldaraboljanak.
A bíró által kitűzött határidők értelmében a felperesek május 17-ig élhetnek hivatalos viszontválasszal a Microsoft ellenindítványára, majd május 24-én lenne egy közös, szóbeli meghallgatás. A bíró júniusban már meg akarja hozni az elsőfokú ítéletet, tehát a Microsoft alternatív kérése, hogy hadd folytassa a felkészülést a részletes meghallgatásokra egészen decemberig, kirívóan ellentmond nem csupán a felperesek törekvésének, hanem a bíró kinyilvánított szándékának is.
Kapcsolódó cikkek
- Az Egyesült Államok nem elégedett a Microsoft licencfeltételeivel
- Microsoft-per: Kereskedelmi szervezetek is fellebbeznek
- Vissza az egész, folytatódik a Microsoft-per
- Vége a Microsoft-pernek
- A Microsoft megszegte a megállapodást?
- Antitrösztper: eleget tesz az ígéreteknek a Microsoft
- Nem bizonyít semmit a Microsoft-vezető e-mailje
- Hibáztak a Microsoftot perelő államok
- A felperes államok nem demonstrálják a moduláris Windowst
- A bíró lebutított Windows-t akar
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.