A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
A Stratfor amerikai magán hírszerző és stratégiai elemző cég hétfőn elítélte, hogy a WikiLeaks kiszivárogtató weboldal közzétette elektronikus levelezését.
A WikiLeaks hétfőn jelentette be, hogy közzéteszi a Stratfor több mint 5 millió e-mailjét, amelyet az Anonymus hackercsoport decemberben tulajdonított el a cégtől.
A Stratfor az elektronikus levelek közzétételét a maga elleni "direkt támadásnak" tekinti, és a hackerakció, valamint az ügyfelek kilétének nyilvánosságra hozatala után egy újabb kísérletnek a cég "elhallgattatására és megfélemlítésére". A Stratfor leszögezte, hogy folytatja a geopolitikai elemzést.
"Az e-mailek magántulajdont képeznek. Mint minden magán e-mailt, ezeket is úgy írták meg, hogy nem számítottak arra, hogy azokhoz a feladón és a címzetten kívül bármikor más is hozzáférhet" - hangzott a közlemény.
A Startfor elismerte, hogy a kalózakció és az üzenetváltások közzététele jelentős nehézségeket okoz a cég "ügyfeleinek, barátainak és alkalmazottjainak", amiért bocsánatot kért és ígéretet tett a bizalom helyreállítására.
A WikiLeaks hétfői közleményében azt írta: "az e-mailekből fény derül a Stratfor informátorhálózatára, számlázási rendszerére, a pénzforgalmát meghamisító technikáira és pszichológiai módszereire".
Kapcsolódó cikkek
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
- Egyre inkább eldurvul az izraeli-arab hackerháború
- Szemet szemért: visszavág a szaúdi hitelkártya-adatlopónak egy izraeli hacker
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.