A-tól Z-ig jövő: Knyiga-fesztivál Belgrádban
A díszvendégnek járó 190 négyzetméteres standon rendezkedhet be Magyarország, a mottó a Kreativitás, játékosság, innováció lesz. A hagyomány szerint a zárónapon, október 28-án sajtótájékoztató keretében adják át a könyvstafétát a következő év díszvendégének, ezúttal Lengyelországnak. Tavaly Portugáliától vette át Magyarország a váltóbotot.
A magyar programban bemutatkozik a Publio Kiadó is. Az e-könyves cég a self-publishing hazai meghonosítása után a könyv-önmenedzselési rendszerét a környező országokra is kiterjeszti. Itt mutatja be a Publio a független kiadásra kiépített portáljának többnyelvű változatát. Szintén várnak érdeklődést a Publio vezetői az iTunes Apple-könyváruház szervezőiként is. A Publio egyedi szerződéssel töltheti fel a könyveket erre a globális könyvkereskedésbe, már több hazai partner-kiadó számára is végzi ezt a szolgáltatást. A Publio központi előadás keretében mutathatja be a magyar self-publishing helyzetét, tendenciáit.
Tavaly a belgrádi nemzetközi könyves seregszemlének csaknem 148 ezer látogatója volt. Most több érdeklődőre számítanak a rendezők.
A könyvvásár honlapja: http://www.beogradskisajamknjiga.com/
A magyar programról: www.konyvkonnektor.hu
Kapcsolódó cikkek
- Self-publishing krédó: magyar szerzőtől a globális portálokon is
- Gróf Apponyi Albert életrajzát jelenteti meg a Publio Kiadó
- Egyesülésbe tömörültek az e-könyvkiadók és forgalmazók
- Közösségi könyvkiadás: Sikerkönyv az olvasók igényei szerint
- Írók hajcsárává vált az e-könyvek piaca
- Elindult a Book and Walk e-könyv áruház
- Buda Ferenc szerint az informatika forradalma megbolygatta a könyvkiadás rendjét
- Hajdani sikerkönyvek e-book-ként
- E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
- Könyves valóság-show: egy felújítás története
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban
Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.