Kevesebb személyi számítógépet adtak el az EMEA térségben

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 20. 09:35

Csökkent a harmadik negyedévben a személyi számítógépek értékesítése Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA) az International Data Corporation (IDC) kimutatása szerint.

A harmadik negyedévben a személyi számítógépek (asztali és laptop) értékesítése az előző évihez képest 7,7 százalékkal 25,572 millióra csökkent a térségben. Az IDC a Windows 8 operációs rendszer piaci bevezetését megelőző kereslet-visszatartásnak tulajdonítja a forgalomcsökkenést.
 

A Hewlett-Packard az átlagnál jóval nagyobb forgalomcsökkenés mellett is megőrizte piacvezető szerepét. Az idei harmadik negyedévben 4,641 millió személyi számítógépet értékesített, 16,0 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévinél, ami az idén 18,1 százalékos piaci részesedést biztosított számára az egy évvel korábba 19,9 százalék után.
 

A rangsorban a második 3,227 millió személyi számítógép eladásával az Acer csoport 12,6 százalékos piaci részesedéssel, ami eladásainak a piaci átlagnál alacsonyabb, 3,2 százalékos csökkenésének köszönhetően 0,6 százalékponttal magasabb részesedést jelent a 2011 harmadik negyedévi 12,0 százaléknál.
 

A Lenovo 26,5 százalékkal 2,737 millióra növelte eladásait, ezzel a harmadik helyre lépett elő a tavalyi ötödikről. Az idei harmadik negyedévre 10,7 százalékra nőtt a piaci részesedése a tavalyi 7,8 százalékról.
 

Az Asus 2,664 millió személyi számítógépet adott el az idei harmadik negyedévben, 3,8 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 10,0 százalékról 10,4 százalékra emelkedett.
 

A Dell a 2011 harmadik negyedévinél 14,1 százalékkal kevesebbet, 2,153 millió számítógépet értékesített a harmadik negyedévben, piaci részesedése pedig 9,0 százalékról 8,4 százalékra csökkent.
 

A többi számítógépgyártó eladása 11,0 százalékkal csökkent, együttes piaci részesedésük pedig 41,2 százalékról 39,7 százalékra csökkent. 

 

http://www.idc.com/getdoc.jsp?containerId=prUK23741112

Kulcsszavak: trend PC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14