"Itt a cigi, hol a cigi" – egy alkalmazás megmutatja
Július 1-jétől csak Nemzeti Dohányboltokban lehet dohányárut kapni. Ha éppen nem tudod, hol találsz egy hozzád közel eső trafikot, a Cig finder alkalmazás segítségedre lehet – telefonon és weben egyaránt.
Egy mobilfejlesztő csapat, a Hive „Cig finder – Hol egy trafik?” alkalmazásával megtalálhatjuk a hozzánk legközelebb eső dohányboltot (automatikus helymeghatározás engedélyezés után), de konkrét helyek szerint is kereshetünk. Ha pedig az utcanév nem mond túl sokat, térképen – akár domborzati nézetben – is megnézhetjük az adott helyet.
Ha a térképen jelölt bolt föle tartjuk az egeret/ujjunkat, vagy a listanézetben megtekintjük az egyes helyeket, kiírja, hogy az adott üzlet meddig tart még nyitva. A webes felületen tegnap óta pedig csak nyitva tartó üzletekre is szűrhetünk.
Akár hangvezérléssel is megtalálhatjuk a különböző helyeket. Az alkalmazás jelenleg az összes engedélyezett trafikot tartalmazza, de a folyamatosan frissítésnek köszönhetően a jövőben nyíló boltok is bekerülnek majd.
És arra is van lehetőségünk – ha mégis kimaradt volna a sorból –, hogy mi magunk is feltölthetjük az egyes helyeket. Használhatunk saját helyet, valamint megadhatjuk az adott bolt elérhetőségeit, nyitvatartási paramétereit is.
Az alkalmazás ingyenes, jelenleg Androidon és weben érhető el, hamarosan pedig iOS platformon is lehet majd használni.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett a Vine Androidra
- Gyengén indul a Facebook Home
- Yahoo! Androidon is
- Új külsőt kapott a Google Play
- Google Fordító Androidra
- CLWeather Free
- Photoshop telefonra is – Androidra és iOS-re [Videó]
- Minden Android 4.0 ICS alapú telefonra elérhető a Samsung S Voice? [Videó]
- Google Play: könyvek, alkalmazások, zenék és videók egy helyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.