A kijelzőtörés gyakori, mégsem ettől tartanak leginkább a mobilosok
Leginkább attól félnek a mobilhasználók, hogy utazás vagy fesztiválozás közben ellopják az okostelefonjukat, pedig ez jóval ritkábban történik meg, mint az, hogy megsérül a készülék. Bár a leggyakoribb a kijelző megsérülése, még mindig kevesen gondolják, hogy néhány egyszerű, online is elvégezhető lépéssel olcsóbban megúszhatják a töréskárt.
Már szinte egy lépést sem tesznek az emberek az okostelefonjuk nélkül, és ez akkor is igaz, ha a lakás egyik szobájából mennek át a másikba. Ez nem is csoda, mivel a mobilosok több mint fele egy órán belül többször is ránéz a kijelzőre, harmaduk pedig óránként – derült ki a Simple alkalmazás felhasználói körében végzett kutatásból.*
A telefonokhoz fűződő szoros kapcsolat miatt várható, hogy sokan féltik is a készüléküket. A megkérdezettek 53 százaléka attól tart leginkább, hogy nyaralás, fesztiválozás közben ellopják a mobiljukat. A Simple app felhasználóinak 30 százaléka fél valamilyen otthoni baleset miatti készülékkártól, például, hogy főzés vagy takarítás közben megsérül, esetleg a gyerek kezébe kerül és eltörik. Sportolás és szabadtéri mozgás során bekövetkezett káresettől pedig a kitöltők 17 százaléka félti a mobilját.
Törés, nem lopás
A valóság ugyanakkor szöges ellentétben áll a mobilosok félelmeivel. Ahhoz képest, hogy a legtöbben a lopástól tartanak leginkább, a Simple-használóknak csupán 2 százalékának tulajdonították már el a telefonját.
Kijelzőtörés viszont annál több válaszadó telefonját érte már: az utazáskor, fesztiválon vagy egyéb rendezvényen bekövetkezett káresetek 63 százaléka tudható be ennek. Kevesebben, de a lopásnál (11 százalék) még így is többen tapasztaltak valamilyen vízkárt (13 százalék), például, hogy lefolyóba esett a mobiljuk.
Érdekes, hogy az otthonukban sokkal több Simple-használónak ment tönkre az okostelefonja (35 százalék), mint házon kívül (18 százalék). Tíz károsultból hétnek a kijelzője tört be odahaza, egynek a mobilja pedig valamilyen folyadékkal találkozott.
Félelem helyett megelőzés
Ugyan kármegelőzésre a válaszadó mobilosok 70 százaléka tokot és védőfóliát is használ, ám a többség nem gondoskodik extra védelemről még akkor sem, ha fesztiválra megy. Csak nagyon kevesen vesznek például vízálló tokot (7 százalék). A kitöltőknek pedig mindössze 16 százaléka rendelkezik készülékbiztosítással. A legtöbb megkérdezett nyitottabb lenne a biztosítás kötésére, ha a káreset-bejelentés egyszerűbb lenne, a díjazás a készülék értékétől függene, vagy ha az ügyintézés online történhetne.
„Az okostelefon pótlása sokba kerül. Ennek ellenére, ha védelemről van szó a mobilbiztosítás kevesek fejében fordul meg. Pedig ez a pénz és a készülék miatti aggodalmat is enyhítheti. A hello és a Simple közös készülékbiztosítása az ügyféligényeknek megfelelően online szerződéskötést és kárbejelentést biztosít új és használt készülékre egyaránt. Sőt, a díjfizetés is hasonlóan rugalmas, havi, negyedéves és éves díjfizetési konstrukciót is biztosítunk. Törés esetén ráadásul futár hozza és viszi a készüléket” – mondta el Szabó Gergő, az OTP Mobil marketing és Simple termékfejlesztési vezetője.
_________________________
*Kérdőíves felmérés a Simple alkalmazás felhasználói között, a kitöltők száma: 1522
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung a 2024-es párizsi paralimpiai játékokon is fokozza a sportolói és szurkolói élményt
- Hivatalos a HONOR és a Google Cloud együttműködése az AI terén
- A HONOR présteszten bizonyítja a Magic V3 páratlan tartósságát és rugalmasságát
- Az FC Barcelona a HMD-t választotta a stratégiai partnerének
- Új világrekord a HONOR Magic V3 részvételével
- Az IFA-n mutatja be hajlítható telefonját a HONOR
- A Simple mobiltárcája a legnépszerűbb
- Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést
- Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás
- Bővültek a fizetős útszakaszok, az áremelkedés a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
5+1 tipp, hogy ne a kukában végezzék a gondosan elkészített ünnepi fogások
Közelednek az ünnepek, ezzel pedig az év legnagyobb sütés-főzési szezonja, amikor bizony néha hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Arra törekszünk, hogy minden vendégnek bőségesen jusson a finom falatokból, az ünnepek után viszont azon kaphatjuk magunkat, hogy maradékok tömkelege lepi el a hűtőnket, amik aztán néhány nap után végül a kukában végzik. Az LG Magyarország szakértői most összegyűjtötték a leghasznosabb tippeket, ha idén szeretnénk elkerülni a pazarlást.