Még „Sam Sung” sem tud ellenállni a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonjának
A HONOR az épp zajló IFA 2024-en mutatta be a HONOR Magic V3-at, és mindenkitől elismerő visszajelzéseket kapott – többek között Sam Sungtól is.
A vadonatúj készülék, ami a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, a rajongók, fogyasztók és a HONOR standjának látogatói által is elsöprően pozitív véleményeket kapott a berlini rendezvényen. Az értékelések elsősorban a készülék vékonyságát és könnyűségét emelték ki, Sam Sung pedig a „#1 hajlítható okostelefonként” jellemezte.
Berlin utcáin egy mobil plakáton láthatták a járókelők „Sam Sung” elismerő szavait. A mozgó hirdetőtábla útvonala különböző látványosságokat is érintett.
Sam Sung, egy glasgow-i toborzó, és Sam Sung, egy londoni friss diplomás orvosbiológus mindketten őszinte véleményeiket osztották meg a HONOR Magic V3-ról*. Pár idézet a készülék előnyeiről:
– „Számomra határozottan az első helyen áll az összecsukható telefonok listáján” – Sam Sung, toborzó, Glasgow
– „Ez a telefon sokkal vékonyabb és könnyebb, mint a jelenlegi telefonom” – Sam Sung, friss diplomás orvosbiológus, London
– „El sem hiszem, hogy milyen vékony.” – Sam Sung, toborzó, Glasgow
– „Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyű lesz.” – Sam Sung, friss diplomás orvosbiológus, London
– „Egyértelműen a legjobb összecsukható telefon.” – Sam Sung, toborzó, Glasgow
Ezek a gondolatok nem meglepőek, elvégre a hordozható technológiákat újradefiniáló HONOR Magic V3 kihajtva mindössze 4,35 mm, összecsukva csak 9,2 mm, és súlya csupán 226 g.
„Szerettünk volna egy kicsit szórakozni azzal együtt, hogy bemutatjuk a Magic V3 hihetetlen funkcióit” – mondta Avikar Jolly, a HONOR EUROPE CMO-ja. „Mi sem jobb megoldás, mint kikérni Sam Sungok véleményét. Az értékelések pedig magukért beszélnek – a HONOR Magic V3 gyakorlatilag új műfajt teremt.”
Kapcsolódó cikkek
- Az IFA 2024-en a HONOR, a Qualcomm és a Microsoft újradefiniálta a mobilos AI-t
- A HONOR az IFA 2024-en mutatta be legújabb AI innovációit
- Hivatalos a HONOR és a Google Cloud együttműködése az AI terén
- A HONOR présteszten bizonyítja a Magic V3 páratlan tartósságát és rugalmasságát
- Új világrekord a HONOR Magic V3 részvételével
- Az IFA-n mutatja be hajlítható telefonját a HONOR
- Az európaiak negyede nem kedveli a saját esküvői fotóit
- A hőségnek nemcsak mi, hanem okostelefonunk is az áldozata lehet
- Nyári fotózási tippek a HONOR-tól
- A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyarországon is bemutatkozik a Vivo
A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.
Skarlátvörös színben emelkedik ki a mezőnyből a Sony okostelefonja
A Sony örömmel jelenti be, hogy zászlóshajó okostelefonja mostantól már „skarlátvörös” színben, a vörös új, lenyűgöző árnyalatában is elérhető. Az új „skarlátvörös” Xperia 1 VI rendelkezik az összes olyan forradalmi technológiával, amelyek a teljes jelenlegi színpalettában páratlan felhasználói élményt nyújtanak, míg elegáns kialakítását még inkább kiemeli és tökéletesíti a szemet gyönyörködtető skarlátvörös színű, előkelő matt felület.