Túlélőfunkciókkal érkezett meg a Casio újdonsága
A Casio vadonatúj taggal bővítette a kimagasló ütés- és rázkódásálló G-Shock márkát. "Az új GPR-H1000 a már jól ismert Rangeman-sorozathoz tartozik, amelyet olyan kifejezetten hasznos, túlélő funkciókkal vérteztek fel, mint például a pulzusmérő, vagy éppen a GPS" – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Az újdonság kényelmes viseletnek bizonyulhat, hiszen bár nagy, 60.6 × 53.2 × 20.3 mm-res tokkal rendelkezik, ennek ellenére mindössze 92 grammot nyom, vagyis nem terheli meg a csuklót. Rögtön két féle – szénfekete (GPR-H1000-1) és sárga (GPR-H1000-9) árnyalatban érhető el. A két karóra nemcsak tudásában egymás mellé állítható, hanem akár a színek tekintetében is: a fekete sárga számlapelemekkel, míg a sárga feketékkel van ellátva.
Tudásuk azonban minden szempontból páratlan. Már maga a kijelző is árulkodó lehet arról, hogy ezek az órák messze többet kínálnak a hagyományos fitnesz óráknál. A masszív por- és sárálló tokkal ellátott újdonság fel van vértezve a Casio tripla szenzorával, ami magában foglalja az iránytűt, a magasságmérőt (légnyomás értékből származtatva), valamint a külső hőmérséklet megjelenítését.
Az új optikai szenzor révén pedig a GPR-H1000 Rangeman képes megjeleníteni viselőjének aktuális pulzusszámát, de gyorsulásmérővel és lépésszámlálóval is el van látva. Ezen érzékelőknek, valamint a GPS helymeghatározás funkciónak köszönhetően a felhasználók pontos és komplex képet kaphatnak az elvégzett testmozgásról. Sőt, a karóra az aktuális véroxigén szint kijelzésére is képes, ami sok esetben életmentő lehet.
Legalább kilenc féle tevékenységhez – túrázáshoz, futáshoz, biciklizéshez, sétához, nyílt vízi, valamint uszodai úszáshoz, edzőtermi edzéshez, valamint programozott edzésekhez (internal timer) is – használható. További erősségei közé tartozik, hogy a G-SHOCK márkához hűen 200 méterig vízálló, illetve, hogy Bluetooth-kapcsolattal okostelefon kapcsolódásra képes a mért adatok még részletesebb megjelenítése érdekében, valamint az alvásminőséget is monitorozza.
„A GPR-H1000 Rangeman kijelzője teljes mértékben testre szabható. A tokon elhelyezett nagyméretű gomboknak köszönhetően pedig gond nélkül aktiválhatók bizonyos funkciók. A karóra képes kijelezni túrázás közben a pulzusszámot, a megtett távolságot, az emelkedési, vagy az ereszkedési sebességet, így a felhasználók nyomon követhetik a fizikai állapotukat, valamint környezetüket a lehető legjobb döntések meghozása érdekében. Nincs kétség afelől, hogy a Casio újdonsága szilárd hátteret biztosít azoknak a felhasználóknak, akik extrém környezetben szeretnének helyt állni” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere.
A GPR-H1000 Rangeman forgalmazása itthon februárban indul és javasolt fogyasztói ára 214.990 forint lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Mindössze 700 darab készült ebből a karórából
- Értékálló és tetszetős ajándékok a fa alá
- Még masszívabb lett a Casio G-SHOCK legújabb outdoor karórája
- Új tagokkal bővült a G-Shock női karóráinak választéka
- Már hazánkban is elérhető a Casio új karórája
- 30 éves a legendás Casio Frogman sorozat
- Edzésekhez ideális órákat mutatott be a Casio
- Biomasszából készült okosórával köszönti a tavaszt a Casio
- Órák szerelmespároknak
- Mindössze 500 darab készült ebből a karórából
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban
A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.
Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában
Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben.
A jövő egészségfigyelése a csuklón és az ujjbegyen: itt a HUAWEI új TruSense fejlesztése
A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.
Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot
A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.