Formula Student kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Formula Student

Győzelem és harmadik hely: Szárnyal a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata, az Arrabona Racing Team
A győri Széchenyi István Egyetem Formula Student versenysorozatban szereplő hallgatói versenycsapata, a fennállásának tizedik évét ünneplő Arrabona Racing Team augusztus első hétvégéjén megnyerte a zalaegerszegi ZalaZone-on megrendezett FS Eastet, egy héttel korábban pedig harmadik helyen végzett az ausztriai versenyen. A szintén széchenyis hallgatókból álló SZEngine a jármű motorjának fejlesztésével járult hozzá a nemzetközi sikerekhez.

Két versenyautóhoz szállít motort és hibrid hajtást is fejleszt a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
Mérföldkőhöz érkezett idén a SZEngine Team: egyrészt két Formula Student-versenycsapat autójában is győri szív „dobog” majd, másrészt most először nyit a gárda a hibrid hajtások irányába, olyannyira, hogy ősszel már tesztelik is az innovatív technológiát. A Széchenyi-egyetem motorfejlesztő hallgatói csapata a versenyek előtti szokásos rollout eseményén leplezte le elkészült fejlesztéseit.

Jelentős támogatást nyújt a Rheinmetall a győri Formula Student hallgatói csapatnak
Tizenötezer euróval, vagyis közel hatmillió forinttal támogatja a Rheinmetall az Arrabona Racing Teamet, a Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenysorozatban részt vevő hallgatói csapatát. A cég, amelynek logója mostantól a győriek versenyautóját díszíti, a közelmúltban Zalaegerszeg legnagyobb ipari beruházását hajtotta végre a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone mellett.

E-versenyautókkal és a norelem támogatásával ügyesednek a fiatal tervezők
A tervezőmérnöknek készülő hallgatókat tette próbára az idei, tisztán elektromos versenyautó építésének és üzemeltetésének kihívására koncentráló Formula Student (Electric) verseny. Annak érdekében, hogy több csapatot is felkészítsen az eseményre, a VDI Racing Camp powered by norelem több mint 250 résztvevőt hívott össze Németország minden részéről, és minden csapatnak gépelemeket és támogatást nyújtott a rangos versenyhez.

Győzelemre esélyesek a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai
Szintet léptek tavaly a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai: az Arrabona Racing Team (ART) által épített és SZEngine-motor által meghajtott autó mindhárom nagy versenyen a dobogón végzett, ezzel felzárkózott a legszűkebb világelithez. A tagok a győzelmet tűzték ki következő célul. A fejlesztéseknek köszönhetően a jármű teljesítménye idén tovább javult, miközben sokat léptek előre megbízhatóság terén.

Nem lassít az Arrabona Racing Team: tizedik autójával az élre törne a Széchenyi-egyetem csapata
Mindig izgalmas kérdés, mivel rukkol elő aktuális Formula Student-versenyautójának fejlesztésekor az Arrabona Racing Team. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata az elmúlt években fokozatosan közelítette technológiában a világelitet, ami tavaly nyáron az eredményekben is tükröződött: Európa három legrangosabb versenyén a dobogón végzett, idén pedig ott folytatná, ahol tavaly abbahagyta. Az ART_X megújult hűtési rendszerrel, áttervezett karosszériával és továbbfejlesztett SZEngine-motorral célozza meg az első helyet.

Második lett a Széchenyi-egyetem csapata a legrangosabb Formula Student-versenyen
Álomszerű szezont zárt az Arrabona Racing Team: a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata az osztrák és magyar sikerek után sem veszítette el remek formáját, és Németországan, az évad legnagyobb presztízsű versenyén is a dobogón végzett.

Történelmi ART-siker
A Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenycsapata, az Arrabona Racing Team az intézmény SZEngine motorfejlesztő csapatával közösen versenyezve az összetettbeli 2. helyezést szerezte meg az egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetésen, a Formula Student Austria versenyen, Spielbergben. A bravúros eredmény az eddigi legnagyobb sikere a csapatnak, amelynek tagjai ezzel jelezték: számolni kell velük a Formula Student mezőnyének elitjében.

A dubai világkiállításon mutatkozott be és talált új partnerekre a Széchenyi István Egyetem
A világkiállítás magyar pavilonjában megrendezett Puskás-napon a sportinnovációban érdekelt technológiai cégek mellett három hazai egyetem mutathatta be a sporttal kapcsolatos tevékenységeit. A győri Széchenyi István Egyetem a sport és a műszaki innovációk összekapcsolódását szemléltette az eseményen. Az előadás több potenciális partner érdeklődését is felkeltette, amelynek köszönhetően új, nemzetközi együttműködések körvonalazódnak a győri felsőoktatási intézmény részvételével.

A dobogót veszi célba a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata
„Kellő szerénységgel kijelenthetjük, hogy jó autót tudunk építeni. A következő lépés az, hogy célba is érjünk vele” – hangzott el az Arrabona Racing Team hagyományos design freeze eseményén, utalva arra, hogy tavaly több esetben is apró technikai bakik miatt úszott el a sikeres szereplés. Kapocsi Máté csapatvezető magabiztosan kijelentette: idén mindegyik versenyükön a dobogót veszik célba, amire új autójukkal minden esélyük meg is lesz. A rendezvényen elhangzott, ezúttal nagy fejlesztések helyett a tavalyi konstrukció tökéletesítésére, a tömegcsökkentésre és a megbízhatóság növelésére törekedtek.

Forma–1-es mérnöklegendák is előadnak a Formula Student Symposiumon
Tizenhat ország mintegy négyszáz hallgatója vesz részt a Széchenyi István Egyetem által szervezett Formula Student Symposiumon a hétvégén. A konferencián olyan mérnöklegendák is tartanak előadást, akik korábban Forma–1-es csapatoknál dolgoztak, mutatva a műszaki képzésekben élen járó intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősségét. Emellett a győri egyetem lesz a házigazdája a Formula Student Online versenynek is december 4-én.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját
Az ESET, a világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata elnyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját az ESET HOME Security Essential megoldásával. Ez a rangos elismerés az ESET HOME Security Essential for Windows kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát díjazza, amely hatékony védelmet nyújt a felhasználóknak a kiberfenyegetések széles skálájával szemben.
Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak
Idén február 11-én ismét megrendezésre kerül a Biztonságosabb Internet Világnapja (Safer Internet Day), amely 2009 óta minden évben figyelemfelhívó céllal zajlik. Az esemény célja, hogy hangsúlyozza a tudatos és biztonságos online jelenlét fontosságát, különösen a fiatalabb generációk számára. A Yettel ProSuli és a DUE Médiahálózat az eseményhez kapcsolódóan idén második alkalommal indítja el az országos Nagy Diák TudatosNet tesztet, mely játékos formában mérheti fel a fiatalok online tudását, és segít megismerni az aktuális online veszélyekkel szembeni helyes válaszokat.