Fortify on Demand kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Fortify on Demand
Így hatott a világjárvány a szoftverfejlesztésre és a biztonságra
Kevés olyan területe van az életünknek, amelyre nincsenek hatással a járvány következtében megváltozott körülmények. Egy friss, a Micro Focus szponzorálásával készült felmérés arra mutatott rá, hogy a vállalatok az új helyzet miatt egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra az alkalmazások fejlesztése során, ám a biztonsági kultúra terén még van hova fejlődni. Jó hír, hogy aki még nem foglalkozott eddig ezzel a területtel, az is könnyen és gyorsan belevághat az alkalmazások biztonságának megerősítésébe.
Ép tesztben ép lélek
Kémszoftver a WhatsApp-ban – ismerősen hangzik? A kiberbűnözők ilyen könnyen hozzáférhetnek az adatokhoz, ha a szoftver sebezhető. Márpedig az elemzők átlagosan ötből négy alkalmazásban találtak olyan komoly sérülékenységet, amely hasonló súlyos esetekhez vezethet. A szervezeteknek tehát kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy rendszeresen ellenőrizzék és javítsák a programok sebezhetőségeit. A Micro Focus szakértői most bemutatják, hogyan alakíthatnak ki átfogó alkalmazásbiztonsági programot a vállalatok.
A hiba az ön készülékében van? Ellenőrizze!
Az alkalmazások biztonságának ellenőrzésénél a vállalatok soha nem lehetnek elég alaposak, hiszen a sérülékenységek rendkívül változatos formákban jelentkeznek, és folyton új hibák bukkannak fel, amelyeket a kiberbűnözők igyekeznek kihasználni. A Micro Focus szakértői szerint érdemes figyelemmel kísérni a trendeket, illetve a leggyakoribb problémákat, és professzionális eszközt alkalmazni a sebezhetőségek feltérképezésére.
Cikkgyűjtő
További híreink
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.