fotópályázat kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: fotópályázat

Az élet szépsége a hétköznapokban – Fotópályázatot hirdet az LG és a Magyar Nemzeti Galéria
A tavalyi sikeres együttműködés után idén is közös művészeti pályázatot hirdet az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria. A „Az élet szép! Keretezd újra!” című fotópályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindennapok rejtett szépségeire – arra, hogy egy-egy hétköznapi pillanat is lehet annyira értékes és esztétikus, mint egy múzeumban kiállított alkotás. A pályázat az LG Life’s Good mottójára és az ARTCOOL Gallery Special légkondicionáló inspiráló dizájnjára épül, amely egyszerre műszaki eszköz és művészi élmény.

Rendhagyó helyszínen ünnepeltek a természetfotózás mesterei
Az ország egyik legnagyobb természetfotós szervezete és a természetfotózás, valamint természetvédelem hazai szakemberei egy különleges helyszínen ünnepeltek. 2025. február 27-én este került megrendezésre a Varázslatos Magyarország 16. díjátadó ünnepsége és természetfotó kiállításának megnyitója a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában. Idén a magyar természetfotó nagydíját Potyó Imre vehette át.

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot
A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

Április elején hirdetik ki a természetfotózás egyik legrangosabb versenyének győztesét
A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot nemzeti parkjaink természeti csodáira, ezzel felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kilenc hónapon át tartó versenyben a fotósok nemcsak havonta részesülnek díjazásban, de az évad legeredményesebb fotósa elnyeri A magyar természetfotó nagydíját és a vele járó Arany Daru szobrot is.

Bemutatták a MediaMarkt fotópályázatának győztes alkotásait
Ünnepélyes díjátadó keretein belül kihirdették a MediaMartk 8. alkalommal megrendezett fotópályázatának nyerteseit, és megnyitották a legjobb fotókból készült kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. A neves fotóművészekből álló zsűri több mint 10 000 pályázat közül választotta ki a legjobbakat.

Országos fotópályázatot hirdet a MediaMarkt
Immáron 8. alkalommal szervez országos fotópályázatot a MediaMarkt. A versenyre ezúttal is 5 kategóriában lehet majd nevezni, amelyek közül négy előre meghatározott, az ötödik pedig a közönség által választott téma lesz. A nevezési időszak november 6-án kezdődik és egészen december végéig tart. Az értékes nyeremények mellett elismerésként a legjobb pályamunkákból a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban rendeznek kiállítást.

Természetfotó kiállítással ünnepelték a Hortobágyi Nemzeti Park 50. születésnapját
Átadták a Varázslatos Magyarország és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében megvalósult Varázslatos Hortobágy fotópályázat, illetve az Igazgatóság 50 év a mi szemünkkel pályázatának díjait, valamint megnyitották a pályamunkákból rendezett természetfotó kiállítást 2023. június 29-én, a debreceni Kölcsey Központ Bényi Galériájában.

Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek
Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.

Daróczi Csabáé lett A magyar természetfotó nagydíja
A Varázslatos Magyarország 14 éves történetében egyik legnívósabb helyszínén adták át a VM által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díjat, A magyar természetfotó nagydíját. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében április 4-én összegyűlt a magyar természetfotózás és természetvédelem színe-java, fotósok, a nemzeti parkok természetvédelmi szakemberei és természetszeretők töltötték meg a 300 fős patinás termet.

A Varázslatos Magyarország átadja 2022-es természetfotó pályázatának nagydíját
Nívós helyszínen kerül átadásra a Varázslatos Magyarország által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díj: A magyar természetfotó nagydíját április 4-én adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Múzeum dísztermében megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadó egyben kiállításmegnyitó is lesz, a Múzeumban elsőként mutatják be idén a VM 2022-es pályázati évadának legszebb képeiből összeállított tárlatot.

Eredményt hirdettek a MediaMarkt idei fotópályázatán
Nagy különbség van egy jó és egy díjnyertes fotó között. A MediaMarkt idén hetedik alkalommal meghirdetett fotópályázatára több mint kilencezren nevezték pályaművüket, harcba szállva az elismerésért és a 200.000 forint értékű főnyereményért.

Környezetvédelmi fotókat versenyeztet a Nikon
A Nikon örömmel jelenti be együttműködését a CIWEM környezetvédelmi és vízgazdálkodási jótékonysági szervezettel, valamint a bolygónk jövője iránt elkötelezett ingyenes streaming platformmal, a WaterBearrel, hogy megtalálják a 2022-es év Environmental Photographer of the Year díjasát. Az immár 15. éve megrendezett éves verseny célja, hogy a világ minden tájáról származó leginspirálóbb környezetvédelmi fotókat reflektorfénybe állítsa, és nemzetközi platformot biztosítson a bolygónkat veszélyeztető környezeti problémákra való figyelemfelhívás érdekében.

Páratlan összefogás a Balaton-felvidék természeti kincseiért
„Sokszínű Balaton-felvidék – Theodora különdíj” címmel közös fotópályázatot hirdet az ország egyik legrangosabb természetfotó-pályázata, a Varázslatos Magyarország és a kékkúti forrásból eredő Theodora ásványvizet forgalmazó Szentkirályi Magyarország Kft., a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai támogatásával.

Új kategóriák a Varázslatos Magyarország természetfotó pályázatán
A Varázslatos Magyarország A magyar természetfotó nagydíjának átadása után máris elindította 2022-es természetfotó pályázatát. A 13. alkalommal meghirdetett pályázat idén is kilenc hónapon át várja a fotósokat, minden hónapban kilenc pályázati kategóriával. A havi helyezéseken és nyereményeken felül azok a fotósok, akik legalább hét hónapon keresztül pályáznak az év folyamán, ringbe szállhatnak az év végi fődíjért, azaz A magyar természetfotó nagydíjáért.

A Canon diákoknak szóló fejlesztő programja várja az idei nevezéseket
A Canon pályakezdő vagy még tanulmányokat folytató fotósok számára idén ismét lehetőséget kínál munkáik bemutatására, elismert szakértőktől való tanulásra és a szakma meghatározó rendezvényein való részvételre. A programra Európából, a Közel-Keletről és Afrikából várják a jelentkezőket. Az első körben kiválasztott 100 fiatalt neves mentorok segítik, majd közülük harmincan ötnapos, karrierjüket meghatározó workshopon vehetnek részt. A legutolsó fordulóba jutó öt diák exkluzív lehetőséget kap a Hamburg Portfolio Review-n való bemutatkozásra.

A Varázslatos Magyarország átadta A magyar természetfotó nagydíját
Az idén 13. életévét betöltő, ezreket megmozgató természetfotó-pályázat és a magyar nemzeti parkok elkötelezett természetvédelmi támogatója, a Varázslatos Magyarország év elején bejelentette, hogy a nemzetipark-igazgatóságok szakmai felügyeletét ellátó Agrárminisztérium ajánlásával megalapítja az ország természetfotós társadalmának legkiemelkedőbb alkotóinak járó elismerését, A magyar természetfotó nagydíját.

Varázslatos Magyarország díjkiosztó és kiállításmegnyitó
Az ország legizgalmasabb, ezreket megmozgató természetfotó-pályázata és a magyar nemzeti parkok elkötelezett természetvédelmi támogatója, a Varázslatos Magyarország átadja idén alapított rangos elismerését, A magyar természetfotó nagydíját.

Egy magyar fotós két alkotása is továbbjutott a nemzetközi fotóversenyen
A World Photography Organisation bemutatja a 2022-es Sony World Photography Awards professzionális versenyének döntőseit és shortlistes versenyzőit. Az immáron tizenötödik éve megrendezett professzionális versenyen a technikai tudást és a kortárs témák egyedi megközelítését ötvöző kiemelkedő munkákat díjazzák.
Cikkgyűjtő
További híreink
Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom
A Magyar Telekom ma közzétette 2025. első negyedévére az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.
Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton
Az ukrán biztonsági szolgálat (SBU) május elején leleplezett egy magyar katonai hírszerzési hálózatot Kárpátalján, amely érzékeny katonai információkat gyűjtött, és a lakosság reakcióit mérte egy esetleges magyar katonai jelenlét esetén. A botrány diplomáciai viszályt váltott ki, miközben a háttérben egyre kifinomultabb kiber-hadviselési technikák is megjelentek a két ország közötti feszültségben.