Teleház Magazin

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 2000. augusztus 12. 12:45
Ezen a héten tartotta meg első tudósítói összejövetelét a mártélyi kempingben a Magyar Teleház Szövetség új elektronikus sajtóterméke – nem hivatalos házi szóhasználattal az intermédium –, a Teleház Magazin és a társ webújság, a Háló Média.
A tanácskozásra az ország minden részéből 10 tudósító jött össze, a „lapok” célja, hogy hamarosan minden megyében legyen egy-egy tudósító, aki a kis települések eseményeiről az olvasókat, hallgatókat és nézőket tudósítja.

A „lapot” a szerkesztőség azért nevezi intermédiumnak, mert a modern technika lehetőségeivel élve a szerkesztők a híreket szövegben, hangban és képben is közvetítik az érdeklődőknek. Így a Teleház Magazin és a Háló Média egyidejűleg elektronikus (háló) újság, rádió és tv is. A Teleház Magazin elsősorban a teleházmozgalom eseményeivel, a körülbelül 200 teleházas település mindennapjaival foglalkozik, míg a Háló Média nem kötött témájú hírcsatorna, mindenről közöl tudósítást, ami érdekes esemény történik az országban.

A lapnak eddig három próbaszáma jelent meg, amelyeknek a célja nem csak a tájékoztatás, hanem a technológia kipróbálása is volt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55