Már a GYSEV vonatai is szerepelnek a vonatinfo honlap térképén

forrás: Prím Online, 2014. január 13. 10:18

A két vasúttársaság együttműködésének eredményeként mostantól a GYSEV vonatai is láthatók a vonatinfo.mav-start.hu térképen. Az utazóközönség így a MÁV-START Zrt. mellett a GYSEV Zrt. által közlekedtetett személyszállító vonatokról is percre pontos információkat kaphat a honlapról.

A MÁV-START Zrt. 2011 augusztusa óta működteti a vonatinfo.mav-start.hu honlapot. Ennek lényege, hogy az érdeklődők egy térképen követhetik figyelemmel az aktuálisan közlekedő személyszállító vonatokat. Az adatok percenként érkeznek, de a honlapon az is azonnal megjelenik, ha egy vonat elindul, megérkezik, ill. pontosan látható a vonatok aktuális tartózkodási helye.

Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója szerint: "A vasúti szolgáltatás kiemelt, nagyon fontos részét képezi az utasok tájékoztatása. A vasútállomásokon, az ügyfélszolgálati irodákban, a vonatok fedélzetén, telefonon, az interneten, mindenhol lényeges, hogy pontos, és azonnali idejű információhoz juthassanak azok, akik vonattal utaznak. A MÁV-START folyamatosan fejleszti rendszereit, melynek egyik lényeges eleme a vonatinfo szolgáltatás, ahol a személyszállító vonatok percről percre követhetőek. Nagy örömünkre szolgál, hogy bővülhetett ez a honlapunkon keresztül elérhető felület, és a jól működő közös munka eredményeként, már a GYSEV vonatairól is tájékozódhat az utazóközönség."

A két vasúttársaság informatikai szakemberei az elmúlt hónapokban elvégezték a szükséges fejlesztéseket, így mostantól a honlapon a GYSEV által közlekedtetett személyszállító vonatok is megjelennek a térképen. Ennek köszönhetően az utazóközönség az összes magyarországi személyszállító vonatról azonnali információkat kaphat.

„A mai, felgyorsult világban nagyon fontos, hogy egy vasúttársaság azonnali információkat közöljön a vonatairól. Ezt a célt szolgálta a GYSEV utastájékoztató rendszerének komplex fejlesztése az elmúlt években, és ez a célja a mostani fejlesztésnek is. Az együttműködést elősegítette, hogy társaságunknak kiváló a kapcsolata a MÁV Zrt., és a MÁV-START Zrt. vezetőivel – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A vonatinfo.mav-start.hu térképet mostantól a GYSEV honlapjáról is elérheti az utazóközönség. Az információk a MÁV-START Zrt. honlapján a www.mav-start.hu oldalon, valamint a GYSEV Zrt. weboldalán a www.gysev.hu címen is megtalálhatók.

Kulcsszavak: onlineszolg vonat MÁV

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36