Oktatás
Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
Elsősorban nyelvtanárok számára készült, de az idegen nyelvvel foglalkozó diákok, szakértők számára is hasznos információkkal szolgálhat a www.keronline.hu oldal, amely a Közös Európai Referenciakeret (KER) által meghatározott szintekhez szükséges nyelvtudást ismerteti meg a felhasználókkal.
App! Képzés a HWSW-től
A HWSW az IT Factory-val közösen hirdeti meg App! Képzését, ahol nemcsak az elérendő célokat, eredményeket jelölik meg, hanem fókuszban a „Hogyan?” lesz, vagyis az út, ahogyan el lehet készíteni egy sikeres applikációt. A képzés május 22-tól 7 alkalommal várja azokat, akik látják a lehetőségeket a mobil platformokban.
Orosz csapat győzött a 24 órás programozóversenyen
A hétvégén lezajlott 12. Nemzetközi 24 órás Programozóversenyen stratégiai és léghoki játékhoz kellett mesterséges intelligenciát írniuk a versenyzőknek. A világ minden részéből érkező csapatok közül az orosz Havka-papstvo volt a legeredményesebb, a legjobb magyar társaság pedig a negyedik helyen végzett.
Betonudvarok helyett iskolakert: Szavazás indul a zöldebb suliért
Dr. Bálint György kertészmérnök, azaz a közismert Bálint gazda is részt vesz a Cetelem Zöldsuli Program zsűrijében, az iskolazöldítési pályázatra beérkezett legjobb tervek kiválasztásában. A Cetelem és a WWF népszerű közös kezdeményezésének célja, hogy 5 millió forint támogatás segítségével 10 hazai általános iskola számára nyíljon lehetőség az elszürkült, lehangoló betonudvarok kizöldítésére, barátságos, hívogató iskolakertek kialakítására.
Könyvfesztivál - Blog, hálózat, élet és filozófia: Csermely Péter könyvbemutatója
Bloghálózatos életfilozófiám címmel foglalta kötetbe Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató azokat a bejegyzéseit, melyeket saját blogján az elmúlt két évben tett közzé tehetségről, sikerről, hálózatépítésről és hosszú távú gondolkodásról. A kötetben felbukkanó témákról a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szombati napján Falus András akadémikussal beszélgetett a szerző.
Kövess minket a Facebook-on!
Cikkgyűjtő
További híreink
PRADA Phone by LG 3.0 teszt
A harmadik Prada telefon járt nálunk egy teszt erejéig. A design megosztotta a véleményeket, viszont a teljesítményre nem volt panasz. A teszt egy csöppet rendhagyóra sikeredett, ugyanis kollégánk barátnője is részt vett benne. Ennek köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy milyen az új Prada mobil női szemmel.
Királyi elődök kiderítésében segítő honlap
Királyi származás kiderítését - is - segíti egy brit honlap, ami a szigetországban azért lehet nagyon népszerű, mert szinte mindenkinek van - családi legendáriuma szerint - felséges elődje.
Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6
Az ESETnyilvános tesztelés céljából elérhetővé teszi az ESET Smart Security 6 BETA és az ESET NOD32 Antivirus 6 BETA termékeit. A termékek lopásgátló funkciója alkalmas arra, hogy lokalizálja az elveszett laptopokat és megfigyelje a készüléken futó aktivitásokat. A műszaki újdonság elérhető lesz mindkét termékben, a cél, hogy minél több tesztelő kipróbálhassa, a termékek ingyenesen letölthetőek az ESET honlapról.