A DT új ügyfelei megnövelték a cég eredményeit

FeriMesz, 2002. július 14. 20:22
A Deutsche Telekom forgalma jelentősen megemelkedett 2000 első fél évében. Számokban ez a következőt jelenti: 15 százalékos (2,5 milliárdos) emelkedéssel, 19,2 milliárd euróval zárták a fél évet. Ebben nagy szerepe volt az új külföldi szolgáltatásoknak: One 2 One (Nagy-Britannia), ill. Club Internet és SIRIS (Franciaország). A valódi, felhasználható nyereség mértéke ellenben esett. Az új vállalkozások nélkül a mérleg mindössze egymilliárd euróval (6 százalékkal) áll magasabban a tavalyinál.
A cég többlete, összehasonlítva a korábbiakkal, több mint 3,5-szeresére, 4,3 milliárd euróra emelkedett. Ha azonban a mellékbevételeket, mint például a Global One-ban való részvételük adómentes eladását nem számítjuk bele, a nyereség inkább csökkent 0,2 milliárddal. Ennek pedig az mobil-előfizetők megnyerésére fordított költségek az okai.

Az 1999-es évhez képest a T-Mobile hazai és nemzetközi téren 7 millió új előfizetőt szerzett, és jelenleg majdnem 23 millióan tartoznak az ügyfeleik közé. Ez a 99-es évhez képest 44 százalékos növekedést jelent, az elmúlt év közepéhez képest pedig 100 százalékosat. Németország területén a T-Mobilnak a T-D1-hálózatban az első fél évben 4,3 millióval több előfizetője lett. Ez az év végéhez képest 47 százalékos emelkedés. Az első fél évben tehát jelentősen több új ügyfél csatlakozott a szolgáltatóhoz, mint az egész tavalyi év során.

"Emellett a VoiceStream és a Powertel integrációja után a mobilkommunikációt globális piaccá építjük ki, ennek megfelelően fejlesztjük ajánlatunkat" - mondta a Telekom vezetője, Ron Sommer. "Ez például azt fogja jelenteni, hogy világszerte egységes tarifát kínálunk ügyfeleinknek. Első lépésként Európában ezt már hamarosan be is vezetjük." A cég internetes szolgáltatása, a T-Online ügyfeleinek száma az első fél évben kb. 1,8 millióval növekedett, 6 millióra. Ez az előző év végéhez képest 43 százalékos növekedés. Félmillióan vannak a T-Online külföldi ügyfelei.

A jövőben a T-Online fogja majd össze a telekom cég minden internettel kapcsolatos ajánlatát. "A T-Infóval egyedülálló, nagy hatáskörű információs portált kívánunk kiépíteni, amely magában foglalja majd a hagyományos telefonos, a mobiltelefonos, a nagy sávszélességű kábeles szolgáltatást, ill. az internetet. Emellett máris dolgozunk egy nagy sávszélességű portálon, amellyel bemutathatjuk előfizetőinknek a korszerű internetkapcsolat kínálta izgalmas lehetőségeket" - nyilatkozta Sommer.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36