Internetelérés, weblapok száma

Erősödik a világháló szerepe a hazai vállalkozásoknál

, 2000. szeptember 29. 18:25
Ez év közepén második alkalommal adta közre InterBusiness elnevezésű kutatásainak eredményeit a TNS Interactive, a Taylor Nelson Sofres Modus Kft. internetes kutatásokra szakosodott részlege. Többek között azt vizsgálták, hogy a magyarországi vállalkozások mekkora hányada éri el a világhálót, és ez milyen jelentőséggel bír az elektronikus kereskedelem kiépítésében.
Az InterBusiness készítői egy negyedévente ismétlődő, barométer jellegű kutatást és elemzést végeznek, amelynek célja, hogy figyelemmel kísérjék, illetve előre jelezze a hazai internetpiacon és az elektronikus kereskedelem területén zajló változásokat.

A második negyedév végén összegyűjtött adatok alapján megállapítható, hogy jelenleg a 10 fő feletti vállalatok 68%-a rendelkezik internet-hozzáféréssel, így összesen 23-26 ezer olyan hazai cég tevékenykedik, amely eléri a világhálót. Az előző, három hónappal korábbi kutatásban szereplő adatok szerint ez az arány még csak 53% volt, a 15 százalékos növekedés igen gyorsnak értékelhető.

Egy negyedévvel ezelőtt az interneteléréssel nem rendelkező cégek 32%-a nyilatkozott úgy, hogy fél éven belül csatlakozni kíván a világhálót elérők táborához. A mostani elemzés előkészítéséhez felvett adatok azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy a cégek előbbre hozták beruházásaikat, és összességében az állapítható meg, hogy az elmúlt három hónap alatt megvalósult a korábban fél évre előre jelzett penetrációs szint. Ez a dinamikus növekedés főleg azoknak a kisvállalkozásoknak köszönhető, amelyek még az intenzív növekedés fázisában vannak, de a világhálóhoz való hozzáférés szempontjából már megközelítették a középvállalatokat - míg a nagyvállalati piac 90% feletti penetrációjával már majdhogynem telítettnek tekinthető.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy jelenleg a cégek 38%-a rendelkezik saját honlappal - egy negyedévvel ezelőtt ez az arány még csak 31%-os volt, tehát a növekedés ezen a területen is igen nagy mértékű.

Az elmúlt években érdekesen alakult a vállalati weblapok száma: 1998-ig évente közel megháromszorozódott, majd az ütem lelassult, az utóbbi két évben jó közelítéssel duplázódásról beszélhetünk. Amennyiben az első és a második negyedéves adatok alapján is alátámasztott növekedési ütem folytatódik, akkor az idei év végére körülbelül 49%-os lesz a saját weblappal rendelkező cégek aránya - vagyis már minden második cég képviseltetni fogja magát a világhálón.

Mintavétel és kutatási háttéradatok

Az első negyedévi adatok felvétele 2000 márciusában, a második negyedéves adatfelvétel pedig 2000 júniusában történt. Országos reprezentatív minta alapján több mint 500 interjú készül negyedévente 10 fő feletti vállalatok vezetőivel, gazdasági döntéshozóival.

A minta összetétele: 200 kisvállalat (10-49 fős), 200 középvállalat (50-299 fős) és 100 nagyvállalat (300 fő feletti). Az ismertetett eredmények reprezentatívnak tekinthetők a 10 fő feletti vállalatok esetében tevékenységi kör és regionális elhelyezkedés szerint.

A TNS Modus Gazdasági és Társadalmi Marketing Tanácsadó Kft. a kor követelményeinek megfelelően létrehozta TNS Interactive nevű részlegét, amely az internetes kutatásokra szakosodott.

A TNS-csoport (tavalyi 380 millió fontos bevétele alapján a világ negyedik legnagyobb piackutató hálózata) szakértői divíziókat hozott létre többek között a távközlési, informatikai és internetes kutatások elvégzésére. Ennek megfelelően a világ 40 országában működtet TNS Telecoms, TNS IT és TNS Interactive részlegeket. Ezen a területen több mint 300 szakembert alkalmaz, akik nemcsak a piackutatásban járatosak, hanem szakértők az informatikában és a távközlésben is. Magyarországon több mint 10 fős csapat szolgálja ki több vezető hazai nagyvállalat igényeit.

***

A TNS Interactive elemzői szeptember 28-án az internettel és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos további kutatási eredményeiket és online piackutatási módszereik gyakorlati tapasztalatait mutatják be a Thermal Hotel Héliában az Internet Szeminárium keretében.

A szeminárium több érdekes témát is érint, így az internet magyar gazdaságra gyakorolt hatásán belül részletesen foglalkozik:

- az online és offline termékek, illetve szolgáltatások összehangolásával,

- a vállalatok interneten keresztüli szolgáltatásbővítésének lehetőségeivel,

- az online marketingkommunikáció hazai fejlődésével,

- az online piackutatás új eszközeivel.

Az előadók mindezt esettanulmányokkal, gyakorlati példákkal támasztják alá annak érdekében, hogy az elhangzottakat a résztvevők könnyebben hasznosíthassák saját vállalatuknál mindennapi munkájukban.

Kulcsszavak: kutatás trend TNS Modus

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36