A nagy testvértől tartanak a netező fiatalok

forrás: Prím Online, 2015. december 29. 08:47

Az internetező fiatalok attól félnek a legjobban, hogy a hatóságok megfigyelik őket, vagy online tevékenységüknek nyoma marad - írja a Népszava.

A K&H legfrissebb, a 19-29 évesek internetezési szokásait felmérő reprezentatív kutatás eredményei szerint a fiatalok 56 százaléka internetes oldalak olvasásával, illetve 49 százaléka közösségi oldalak használatával tölti az időt.

A felmérésben részt vevők 66 százaléka a Facebook közösségi portált tartja a legfontosabb eszköznek a családdal, barátokkal való kapcsolattartásban is.

Sokan azonban félnek attól, hogy internetes tevékenységüknek nyoma marad, és a különböző szoftverek olyan információkat gyűjthetnek róluk, amelyek elraktározásához nem járultak hozzá. A fiatalok csaknem fele attól is tart, hogy a begyűjtött információkon keresztül az állami szervek beleláthatnak a magánéletükbe.

Ennek ellenére a megkérdezettek 10 százaléka úgy nyilatkozott, hogy élete szinte minden történéséről beszámol a közösségi oldalakon, 53 százalékuk pedig a számára igazán fontos eseményeket osztja meg.

A lap idézi a Kaspersky lab kiberbiztonsági cég elemzését, amely szerint a hatóságok világszerte használják politikai megfigyelésre az eredetileg bűnüldözési célokra tervezett szoftvereket.

A Facebook novemberi átláthatósági jelentése szerint a magyar kormány az év első felében összesen 185 alkalommal kért ki tőlük adatokat, ez 224 magyar felhasználót jelent. Az adatigénylést 67 esetben találták jogosnak.

Forrás: Népszava / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36