Arculatváltás és átszervezés a Vivendi csoportnál

MTI Sajtóadatbank, 2000. november 7. 09:46
A Vivendi Telecom Hungary (VTH) három részvénytársaságba tömöríti vállalkozásait, amelyek ezt követően országosan is egységesen jelennek meg az ügyfelek előtt.
Polányi Sándor vezérigazgató elmondta: a csoporthoz tartozó, az ország 15 százalékán szolgáltató helyi koncessziós telefontársaságokat, így a Déltáv-ot, a Digitel2002-t, a JászTel-t, a BakonyTel-t, a EgomCom-ot, a KisdunaCom-ot és a DunaTel-t a lakossági szolgáltatásokat végző V-fon részvénytársaságba tömörítik. Az üzleti kommunikációs szolgáltató társaság neve V-com lesz, s ez a vállalat veszi át a VTH által alapított PartnerCom tevékenységét. Ez év végén piacra lép a VTH harmadik cége, a V-net is, amelybe a csoport internet-szolgáltatásait vonják össze. A VTH eddig 500-600 millió dollárt fektetett be Magyarországon, s gőzerővel építi országos hálózatát.

Polányi Sándor közölte: a Matáv Rt. monopolhelyzete 2001 karácsonyán megszűnik, s erre az időpontra a Vivendi teljes mértékben felkészül a versenyre. Az idei év végre 16 várost, a jövő év végére pedig 35 várost köt majd össze országos hálózatuk, de egy év múlva a bérelt vonalak segítségével már 63 településen áll készen a szolgáltatásra a csoport.

Kérdésekre válaszolva vezérigazgató elmondta: az átszervezések révén és a kiépülő saját országos üvegszálas hálózatuk segítségével már versenybe tudnak szállni a Matáv-val, s első számú kihívói akarnak lenni a domináns szolgáltatónak.

A vezérigazgató elmondta: a Vivendi érdeklődik az Antenna Hungária Rt. (AH) privatizációja után, de nem akarnak kisebbségi tulajdont vásárolni. A Vivendi nem akar részvényvásárlás útján sem tulajdonos lenni, ám megvenné az AH-t, ha az állam a Postabank Rt.-hez hasonlóan akarná eladni a műsorszolgáltató céget.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36