A legnagyobb hozzáadott értéket termelő IT-cég

Vértes János, 2000. november 8. 13:42
Immár második éve vezeti a ranglistát a hozzáadott érték alapján a tizedik születésnapját ma ünneplő KFKI-Csoport, amelynél az idén 15 milliárd körüli árbevétel várható, s ennek 50 százaléka tekinthető hozzáadott értéknek.
Ebben a rangsorban idei végeredmények természetesen még nincsenek, de 1999-ben a Compaq, a Hewlett Packard, az Oracle, az Andersen Consulting és a Synergon követték a KFKI-t, olyanok, akik még 1988-ban valamennyien megelőzték a korábban csillebérci, egy ideje pedig már angyalföldi vállalatcsoportot. "Mindez az utóbbi évek igen lendületes fejlődésének köszönhető: az elmúlt négy évben a cég az árbevételét megötszörözte, míg általa termelt hozzáadott érték a hétszeresére nőtt" - mondta Szőnyi László, az Rt. vezérigazgatója a ma reggeli sajtótájékoztatón.

Kérdésre válaszolva Szlankó János elnök elmondta azt is, hogy a KFKI Csoport nem tervezi a tőzsdére menetelt, jelenleg nincs olyan cél, ami ilyen típusú tőkebevitelt indokolna, enélkül is erősítheti a Csoport a pozícióját a hazai informatikai cégek között, sőt, képes jól működő KFKI-cégeket létrehozni a világ néhány high-tech helyén.

A tizedik születésnapon egyébként a Csoport egy nagyszabású több szekciós high-tech szakmai napot rendezett a Kongresszusi Központban, ahol a csoport által képviselt témakörök mind napirendre kerültek. A szakmai nap kisugárzása az egyik előadás címével is összefoglalható: a CIO lesz a jövp CEO-ja);vagyis a vállalatokat egyre inkább információs szakembereknek kell irányítani, az információs ipar a következő években mindinkább felértékelődik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36