AMD: 32 és 64 bites tervek

Széll Zoltán, 2000. november 11. 09:49
Az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) vezetősége elemezte a negyedik negyedév várható forgalmát, a piaci helyzetet, és vázolta mikroprocesszor-kibocsátási terveit 2002 elejéig.
A vállalat vezetése úgy ítéli meg a jelenlegi helyzetet, hogy a cégnek jók a piaci pozíciói, sőt azok egyre javulnak. Ezt igazolja, hogy az eddig befutott rendelések alapján a negyedik negyedév forgalma jelentős mértékben felülmúlja az előző év hasonló időszakáét, sőt az idei harmadik negyedévét is. Éves szinten - 1999-hez viszonyítva - közel 5 milliárd dollárral nagyobb bevételre számítanak. Ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben 38 millió darab PC-processzort szállítanak a piacra.

A 32 és 64 bites mikroprocesszor-kibocsátási tervekről elmondták, hogy talán nem olyan látványosak, mint az Intelé, de szilárdak és megalapozottak. Kisebb sebességnövekedést terveznek, mint az Intel, de a határidőket be kívánják tartani. Más szavakkal: a gyorsabb lapkák bevezetésének eredetileg tervezett időpontját nem szeretnék későbbre halasztani.

Jelenleg az AMD szállítja az ipar leggyorsabb mikroprocesszorát, az 1,2 GHz-es Athlont. Ez november 20-áig marad így, mivel azon a napon jelenti be az Intel az 1,4 és 1,5 GHz-es Pentium 4 processzorokat. Az Intel már 2 GHz-nél gyorsabb Pentium 4 példányokat is bemutatott.

Az AMD csak 2001. második negyedévben vezeti be az Athlon processzor 1,5 GHz-es változatát, amely új magon alapul. Az új lapka fedőneve Palomino. Ennek sebessége 500 MHz-cel alatta marad az ebben az időszakban bevezetésre kerülő 2 GHz-es Pentium 4 lapkáénak. A másik új processzor, amelynek megjelenése az első negyedévben várható, a Duron új változata, a Morgen. Mindkét processzor közös jellemzője az alacsonyabb energiaigény és a mikroarchitektúra-növekmények. Az alacsonyabb sebesség ellenére az Athlon felveszi a versenyt a Pentium 4 lapkákkal. Az előzetes tesztek azt bizonyítják, hogy az 1,2 GHz-es Athlon teljesítménye felülmúlja az 1,5 GHz-es Pentium 4-ét.

Jerry Sanders, az AMD elnöke elmondta, hogy a gigahertzverseny 2001-ben minden bizonnyal tovább folytatódik.

A Palomino 256 KB integrált L2 és 64 KB integrált L1 gyorsítótárat tartalmaz. A minták az év végén lesznek kaphatók, szállításuk 2001. első negyedévben kezdődik. A Palomino mobilváltozatban is kapható lesz.

Az AMD a harmadik negyedévben a processzorpiac 17 százalékát tartotta kezében. Az Athlon lapkák 80 százaléka a drezdai Fab 30 gyárban készül, ahol könnyen produkálják az 1 GHz-nél gyorsabb példányokat.

Az AMD már előretekint: a 64 bites mikroprocesszor-generáció bevezetésére az asztali PC-khez. A 64 bites Hammer lapka PC-változata, a Clawhammer (szöghúzó kalapács) mintáinak szállítása 2001 végén kezdődik. Ezek a lapkák a PC-k mellett belépőszintű szerverekbe is beépíthetők. A Clawhammer tömeggyártása 2002. első negyedévben kezdődik. A 4 és 8 processzoros szerverekhez fejlesztett Sledgehammer (pöröly) lapka mintái 2002. első negyedévben lesznek kaphatók, nagy tömegű szállításuk 2002. második negyedévben indul.

A Clawhammer lapka gazdaságos gyártása szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy a 0,13 mikronos (130 nm) technológiával előállított lapkák 100 négyzetmilliméternél kisebbek lesznek, ami biztosítja, hogy előállítási költségük nem lesz magasabb a Duron lapkákénál.

A Hammer generációt az AMD SOI-réz CMOS technológiával gyártja. Ez a technika lehetővé teszi a processzorok teljesítményének növelését 30 százalékkal, a korábbihoz hasonló energiaigény mellett.

Az ipari elemzők szerint a mikroprocesszor-piac a jövőben is gyorsan növekszik. A piac forgalma az idei 10,5 milliárd dollárról 2003-ban 22,6 milliárd dollára nő.

Az AMD másik nagyon sikeres terméke a flashmemória. Az eladott flashmemória-lapkák 30 százalékát mobiltelefonokba építik be. Az AMD becslése szerint a flashmemória-piac idei forgalma 11 milliárd dollár, 2003-ban pedig eléri 25 milliárd dollárt, vagyis mind a két piac megéri a befektetéseket és az erőfeszítéseket.

Kulcsszavak: +céginfo AMD processzor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36