Új, színes kijelzős mobiltelefon a Nokiától

Kővári Ádám Kővári Ádám, 2000. november 21. 22:38
A Nokia komoly ellenfélnek bizonyul a versenytársakkal szemben. Ezt bizonyítja, hogy kedden a cég piacra dobott egy új mobileszközt, melynek egyik lényeges tulajdonsága, hogy színes kijelzővel rendelkezik. Az új készüléket leginkább egy PDA-hoz, vagy egy menedzser-kalkulátorhoz hasonlíthatjuk, de ezzel természetesen telefonálhatunk is, sőt hozzáférhetünk a Webhez és e-mail üzeneteinkhez is.
A Nokia a világ legnagyobb mobiltelefonokat gyártó vállalkozása. A Reuters által közzétett cégjelentés szerint a zsebméretű Nokia 9210 Communicator 2001 első felében kerül a piacra, azokon a területeken, ahol GSM (Global System for Mobile Communications) hálózatokat építettek ki. A GSM a világ legelterjedtebb kommunikációs mobilszabványa.

A 244 grammos, kétnormás készülék (képes mind a 900, mind az 1800-as frekvenciatartományban üzemelni) teljes értékű billentyűzettel, és nagyfelbontású, színes kijelzővel is rendelkezik. Az új Communicator egy valódi hordozható iroda: telefonálhatunk, faxolhatunk, küldhetünk e-mailt, de képek, sőt videofilmek megjelenítésére is képes a készülék.

A Nokia 9210 Communicator a Nokia jelenleg is kapható 9110i WAP telefonjára épült. Az új Communicator támogatja a JAVA programozási nyelvet, és a Symbian EPOC operációs rendszere fut rajta. A Symbian egy a Nokia, a Motorola Inc., az Ericsson, a Matsushita Communication Industrial Co. és a Psion által életre hívott konzorcium.

A Nokia azzal, hogy megjelentette színes kijelzős telefonját, komoly nyomást gyakorol a konkurens cégekre. Várható, hogy hamarosan több olyan új mobiltelefont dobnak majd piacra, melyek nemcsak szürkében láttatják majd a bennünket körülvevő világot.

Kulcsszavak: Nokia mobiltelefon +fohir

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52