Robotversenyt rendeznek Budapesten
Rendkívül magas lesz hétvégén az egy főre jutó robotok száma Óbudán. Az FLL robotversenye mellett innovációs kiállítás és űrkutatással kapcsolatos előadások várják az ingyenes rendezvény látogatóit.
Budapesten rendezik meg a világ legnépesebb ifjúsági robotversenyének regionális döntőjét, ahol a 9-16 éves versenyzőknek nem csak programozói, és robotépítő tudásukat kell összemérniük, hanem a hatékony csoportmunkára is figyelmet kell fordítaniuk, illetve a kutatási feladat során pedig egy űrrel kapcsolatos valós problémára kell választ találniuk. A 2018/2019-es szezonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Európai Űrügynökség (ESA) magyarországi Üzleti Inkubátorháza által is támogatott versenyre rekordszámú versenyző regisztrált, összesen 20 csapat jelezte részvételét a megmérettetésen nagyobbrészt Magyarországról, ám Bulgáriából is érkeznek versenyzők.
A mindenki számára ingyenesen látogatható rendezvény szombaton reggel 8 órától lesz látogatható az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében. A megnyitón többek között Ferencz Orsolya, Űrkutatásért Felelős Miniszteri Biztos, Pálfi Erika, az Oktatásért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Tandi Zsuzsanna, az ESA magyarországi Üzleti Inkubátorház vezetője is felszólal majd.
A helyszínen nem csak a FIRST LEGO League izgalmas robotfutamai lesznek megtekinthetők, hanem a szervezők egy különleges innováció kiállítással is készülnek, amely keretén belül nagyméretű humanoid robotok lesznek kiállítva, a büfében pedig pincérrobot szolgálja majd fel a frissítő falatokat. A látogatók emellett egy egyedi 3D nyomtató kiállítást, egy LEGO kiállítást, valamint diákok által készített műholdat, különleges mikrovezérlő építményeket is megtekinthetnek majd. A színházteremben ezzel párhuzamosan űrkutatással kapcsolatos előadások és játékos vetélkedők várják majd a robotika és az űrkutatás iránt érdeklődő látogatókat. A belépés mindenki számára ingyenes.
A rendezvényről bővebb információ az FLL Budapesti döntő és innováció kiállítás Facebook eseményénél olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- A MiR sorozatban másodszor is csaknem megtriplázta éves eladásait
- Amikor egy önvezető autó elüt egy robotot...
- Az LG CLOi robotok egyre közelebb járnak a kereskedelmi fogalmazáshoz
- Robotok egy budapesti kávézóban
- Az Epson bejelentette a „Nyerjen egy robotot!” versenyének zsűrijét
- Digitalizálódik a kintlévőség-kezelés a következő években
- Látványos növekedés az önvezető és autonóm mobil robotok értékesítése terén
- Automatizációval csökkenhet a munkaerőhiány a könyvelőszakmában
- Együttműködő robot-kiegészítőket mutatott be az OnRobot
- Ezt kell tudnunk, ha nem akarjuk, hogy minket is leváltson egy robot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.