Magyar cégek e-felkészültsége

Wollák Viktória, 2001. február 8. 11:25
A KPMG tanácsadó cég elkészítette a Net Readinesssm felmérést, mely az első átfogó elemzés az újgazdaságra való áttérés jelenlegi szintjéről.
Bár eddig is készültek tanulmányok az internetes felkészültségről, ez a tanulmány az áttérés technikai kérdéseit vizsgálta 70 hazai nagy- és középvállalat körében az alábbi kilenc területen: e-stratégia, a felsővezetés elkötelezettsége, vállalati kultúra, finanszírozás, a versenytársak értékelése, e-projektek megvalósítása, technológia, partnerkapcsolatok és emberi eroforrások.

A vizsgált vállalatok 63%-a áttekintette internetes stratégiáját és tisztában van az e-business előnyeivel, 24%-uk már kidolgozott stratégiával rendelkezik.
A kérdőívet a cégek felsővezetői töltötték ki 0 és 5 pont között értékelve saját felkészültségüket, majd az összesítés után a KPMG öt kategóriába sorolta be őket, valamint minden társaság megkapta személyre szabott értékelését.

Összességében elmondható, hogy cégek többsége már átgondolta e-business stratégiáját, és saját technológiai infrastruktúráját megfelelőnek tartja az e-business fejlesztésekhez.
Ugyanakkor ha maximálisan ki akarják használni az újgazdaság előnyeit a piacszerzésben és a hatékonyság növelésében, akkor további erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a cég szervezetét az e-business igényeihez igazítsák.

Az e-gazdaságot jellemző új vállalati kultúra azonban még nem honosodott meg, ennek legfőbb oka az, hogy az e-stratégia, illetve a cégvezetés ez irányú lépései nem jelennek meg a vállalaton belüli kommunikációban. Ezt alátámasztja az, hogy a megkérdezett cégek között alig akad olyan, amelyik megkezdte volna az emberi erőforrások és a vállalati struktúra átalakítását az e-business tervekhez igazítva.

A megkérdezett cégek nagy hányada nem fordít elegendő pénzügyi forrást a fejlesztésekre. Ez azt jelenti, hogy az e-business stratégiai jelentősége, illetve alkalmassága a költségek és ráfordítások hatékony elemzésére ma még nem kellő mértékben ismert a hazai vállalatok körében.

A társaságok kevés energiát fordítanak a versenytársak e-business terveinek és tevékenységének elemzésére, azaz az e-business felkészültséget nem tekintik olyan tényezőnek, amely azonnali versenyelőnyt biztosít számukra.

Jelenleg az egyes iparágak e-felkészültsége között csak kisebb különbségek vannak, a legfelkészültebbnek a vegyipari és gyógyszergyártó cégek, a pénzügyi szektor vállalatai, illetve az informatikai, kommunikációs és szórakoztató ipar cégei bizonyultak. Ezekről a vállalatokról elmondható, hogy már az újgazdaság követelményei szerint építik szervezetüket és alakítják működésüket. Két iparág - az autógyártás, valamint a szállítás és logisztika – felkészültsége ugyanakkor ma még elmarad az átlagtól.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36