Tőzsde - harminc éves a Nasdaq: gondok és tervek

MTI Sajtóadatbank, 2001. február 9. 09:44
Harminc éves a héten a Nasdaq, az amerikai értékforgalmazók szövetségének elektronikus értékpiaca. Az elektronikus értékpapírpiac úttörője büszkélkedik múltjával, szövögeti jövőbeni terveit, de gondokkal is küzd.
Alig több mint egy évvel ezelőtt, 1999-ben a Nasdaq indexe 86 százalékos emelkedéssel dicsekedhetett, ellenben 2000-ben megkopott a csillogása, az eddigi legrosszabb évi teljesítményét produkálta. A piac fejlett technológiai papírokkal telített összetett mutatója több mint ötven százalékkal esett vissza eddigi csúcsáról, 5048,62 pontról.

Noha a Nasdaqot amolyan technológiai csodának tartották, máris nagy a lemaradása a New York-i értéktőzsdével szemben: még nem tért át ugyanis a tizedes törtekre. A New York-i tőzsdén minden értékpapírral tizedes törtekben számolva kereskednek. Fejlett technológiai piacnak tartja magát a Nasdaq, de szemlátomást a New York-i tőzsdének (NYSE) jobb technológiája van - mondták elemzők az AP hírügynökségnek.

Az amerikai kormány 1997-ben utasította az amerikai értékpapírpiac szereplőit, hogy tizedes törtekben jegyezzék a részvényáraikat. A kormány azzal indokolta a döntését, hogy természetes tört helyett tizedes törtben kifejezve a befektetők könnyebben látják át a részvények értékét: például 10,63 dollár értelmesebb adat, mint 10 5/8 dollár. A decimális árjegyzés lehetővé teszi továbbá, hogy az értékpapírok ármozgását az utolsó centig pontosan elszámolják, a korábbi fél, negyed, nyolcad, vagy éppen tizenhatod dollárok helyett.

A Nasdaq a múlt év végén közölte, hogy a hatalmas kereskedelmi forgalom miatt túlterhelt számítógépeket nem tudja időben átállítani. Az amerikai értékpapír-piaci felügyelet (SEC) eredetileg 2000. július 3-ét jelölte meg az átállás határidejének, majd 2001 április 9-re halasztotta az időpontot. Addigra a Nasdaq is eredményt ígér.

A Nasdaq úgy látja azonban, hogy van mit ünnepelnie. Egyebek mellett a tervezett különválását "szülőatyjától", a National Association of Securities Dealerstől (NASD, Értékpapírforgalmazók Országos Szövetsége), illetve Nasdaq-piacok megnyitását Európában és Japánban, továbbá azt, hogy képes volt megtartani legnagyobb cégeit, a Microsoftot és az Intelt.

Tavaly a Nasdaq piacán naponta átlagosan 1,7 milliárd részvényes forgalom volt, s ebben felülmúlta a NYSE-t. Ez azonban a Nasdaq kettős árjegyzésének köszönhető: részvényeladáskor és vásárláskor egyaránt számolják a megforgatott mennyiséget, vagyis minden egyes üzlet kétszer jelenik meg az összesítésben.

A Nasdaq a National Association of Securities Dealers Automated Quotation System (a NASD Automatikus Jegyzési Rendszere) kezdőbetűinek a rövidítése. A Nasdaqon bejegyzett társaságok száma 1971 óta megduplázódott, és jelenleg mintegy 5000 szereplője van az elektronikus tőzsdének, míg a NYSE-n valamivel több mint 3500 vállalat részvényeivel kereskednek.

A Nasdaq Composite index növekedése nem utolsósorban annak tudható be, hogy nőtt világ függősége a számítógépektől, a maroktelefonoktól és az internettől. A Nasdaq teljesítménye azonban még így sem volt elegendő ahhoz, hogy kiküszöbölje a hibákat. A SEC például tavalyi tanulmányában azt kifogásolta, hogy Nasdaqnál a befektetőknek még mindig többet kell fizetniük a kereskedésért, mint a NYSE-nél.

A Nasdaq szakemberei azonban a jövőbe tekintenek. A múlt hónap végén bejelentették, hogy 516 millió dollárt szereztek befektetőktől, és ezért egy bizottságot alakítanak, amely megvizsgálja, tőzsdére vihető-e a cég. A Nasdaq az év végén elválik a NASD-tól, s ezután vélhetően úgy helyezkedik, hogy megkezdhesse saját részvényeinek elsődleges nyilvános kibocsátását.

Kulcsszavak: tőzsde Nasdaq

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55