Minél előbbi táborfoglalást sürget a Táborfigyelő

forrás: Prím Online, 2022. május 16. 09:57

Egyre több táborszervező kénytelen megemelni a táborok árait a megnövekedett költségeik miatt, így a vakáció programok díjai is eltérhetnek akár két hét múlva is a mostanitól. A már lefoglalt táborok árait tartják a táboroztatók a szülőknek, anyagi oka is van annak, hogy miért érdemes mielőbb foglalni.

Az idő pénz, és ez a közmondás a táborok világában nemhogy aktuális, de különösen sürgető, ugyanis az árak sok vakációs lehetőségnél emelkedtek.

 

„Az elmúlt két-három hétben rengeteg táborszervező jelezte, hogy kénytelenek emelni a táborárakat a korábbihoz képest, ugyanis a kiadásaik, mint étkeztetési költségek vagy a gyerekek szállásának díjai, megemelkedtek. A jó hír, hogy az érintett táboroztatók úgy nyilatkoztak, hogy a korábban lefoglalt táborok árait nem kívánják megváltoztatni, azaz a már lefoglalt programok esetében nem várható árnövekedés.” – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

 

 

„Már csak egy hónap van a nyári szünet kezdetéig, és ilyenkor hatalmas a tumultus a táborjelentkezéseknél. Azon felül, hogy a legjobb ár-érték arányú turnusok nagyon gyorsan betelnek, az előbb említett árnövekedés folytatódhat, nem garantálható, hogy egy vakációs program ma érvényes ára akár két héten belül ne nőne meg akár 5-10%-kal.” – mondta el a szakember.

 

Az árak növekedése ellenére rekordrészvételre lehet számítani az idei nyári szünetben, sőt a hagyományos tábortémák mellett egyre több meghökkentő vagy extrém táborra is jelentkezhetnek az érdeklődő gyerekek és szüleik. A kínálat már most is hatalmas, több mint 900 ellenőrzött táborturnust lehet foglalni már a Táborfigyelőn.

Kulcsszavak: Táborfigyelő

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52