Megvannak a Szerethető Munkahelyek verseny 2022-es díjazottjai

forrás: Prím Online, 2022. november 23. 14:05

Idén 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni. A tavalyi évhez hasonlóan a verseny romániai szekciójában az erdélyi vállalatok mellett Románia teljes területéről nevezhettek a cégek.

2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén még aktívabbak voltak a munkavállalók: most több mint 72 ezer szavazat oszlott meg a nevező cégek között a közönségszavazás során.

 

10 különdíjat adtak át

 

A közönségszavazás alapján Magyarországon 200 cég érdemelte ki a díjat, további 8 magyar vállalat pedig a szakmai zsűri ítélete alapján nyerte el a HR és Employer Branding szakmai elismerést, míg további 2 cég a céges feliratkozók, vagyis azon munkavállalók véleménye alapján kapott különdíjat, akik jelezték az oldalon, hogy szívesen dolgoznának náluk. Utóbbi, „Dolgoznék itt” díjat nyert az Unilever (nagyvállalat kategória) és a Supercharge (KKV kategória), a HR különdíjakat a GLS Hungary, a Mito Digital, a Karrier Hungária és a Polygence, míg az Employer Branding különdíjakat a Diligent Hungary, a Piramis Építőház, a Presonate és a Valoro Consulting Kft. szerezte meg.

 

A nevezők fele kisvállalat volt

 

Legnagyobb arányban (50,4%) a kisvállalatok szerették volna megmérettetni magukat, de szép számban képviseltették magukat a micro- (19,3%) és a középvállalatok (18,7%), és a nagyvállalatok érdeklődésének mértéke sem maradt el a tavalyitól. (11,6%)

 

A hazai nevezők túlnyomó része (23,52%) a szoftverfejlesztésben tevékenykedik, de a kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparág is előkelő arányban szerepeltek. 

 

 

Földrajzi elhelyezkedés szerint a díjazott cégek leginkább Budapesten (77,5%) végzik tevékenységüket. A vidéki nagyvárosokból a legtöbb nyertes cég Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Győrben, Székesfehérváron, Veszprémben, Miskolcon és Kecskeméten folytatja tevékenységét.

 

Sokan évente ringbe szállnak a díjért

 

A Szerethető Munkahelyek verseny növekvő népszerűségét a legjobban az mutatja, hogy az új nevezők mellett (21,44%) sokan már többször is elindultak a megmérettetésen. A több mint 1700 magyar nevező több mint 30%-a tavaly is, míg majdnem 60%-a 2020-ban is indult a versenyen. Az idei versenyzők 4%-a pedig a verseny története alatt minden egyes évben, azaz hat alkalommal megmérettette magát.

 

Hatszoros nyertesek

 

A 200 magyarországi díjazott közül 81 cég nyerte meg első Szerethető Munkahelyek díját, 4 cég közülük is kiemelkedik: a BOOKR Kids, az Infosector, a Számlázz.hu és a Webtown már 6. alkalommal kapták meg idén a díjat, azaz 2017 óta sorra minden évben elnyerték a közönségszavazáson a munkavállalók voksait.

 

 

Romániában is egyre népszerűbb a verseny

 

A romániai verseny során idén már másodjára nevezhettek az ország területéről bárhonnan a cégek. Itt mintegy 400 cég indult a díjért, a közönségszavazáson pedig több mint 6000 szavazat alapján dőltek el a nyertesek.

 

A nevezett cégek közül itt is a kisvállalatok voltak a legtöbben (61,87%), de a középvállalatok (16,27%) és a mikrovállalatok (12,73%) aránya is nőtt a tavalyi évhez képest. A nagyvállalatok 9,13%-ban képviseltették magukat a mezőnyben.

 

A legtöbb nevező cég Székelyudvarhelyen tevékenykedik (91 cég), de a tavalyi évhez képest már nem Csíkszereda a második lokáció szempontjából, hanem 51 céggel Kolozsvárról érkezett több nevezés. Csíkszereda 2021-hez képest csak egy hellyel végzett hátrébb a nevező cégek száma (40 cég) szempontjából. Fontos eredmény, hogy a jelentkezők nagy része (24,2%) már nem székelyföldi, hanem Románia egyéb részeiről érkezett.

 

A romániai verseny során 3 különdíjat nyerhettek el Employer Branding kategóriában a cégek: a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, a Gutenberg Kiadó és a Székelyföldi Legendárium örülhettek az idén. A verseny angol nyelvű oldalán megtekinthető azok a cégek is, akik  bekerültek a TOP30 díjazott közé.

 

A Szerethető Munkahelyek Díj nyertesei

 

Microvállalat kategóriában Szerethető Munkahely Díjat nyert például a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Startup Campus Incubator és a JóSzaki, kisvállalat kategóriában az Átrium, a Munch és az Amigos a gyerekekért Alapítvány. Díjat kaptak továbbá középvállalat kategóriában a Bortársaság, a Szallas.hu és a SZTAKI, nagyvállalatként pedig például a Semmelweis Egyetem, a Wise és az IKEA vihettek haza díjat. Az összes díjazott megtekinthető itt.

 

A hagyományoknak megfelelően a november 17-ei díjátadót idén is egy egész napos szakmai konferencia előzte meg. Az előadók között volt többek között Dr. Vinnai Balázs (IVSZ Szövetség), Tomán Szabina (Toman Lifestyles Kft.), Pataky Piroska (Merlotworks), Kovach Anton (Active Holding), Wolf Gábor (Marketing Commando), Balogh Petya, Berkes Áron és Nagy-Földi Zita (Vodafone) és Gazsi Zoltán (Eisberg Kft.). A konferencia fő témája a digitalizáció térnyerése volt, de tartalmas előadásokat hallhattak az érdeklődők a hibrid világról és az adaptációs készségekről is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36