A hanglemezipar új céltáblája: a Napster-klónok

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. március 7. 11:25
Miután a hanglemezipar vezető képviselői jogi győzelmet arattak a Napster Inc. fölött, az iparág lassan új célt keres magának, a Napster mintájára működő webhelyek százait támadják meg.
Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA), mely a legjelentősebb piaci résztvevőket tömöríti, körülbelül hatvan perrel fenyegető figyelmeztetést küldött szét a különböző, ingyen letölthető zenei archívumokat üzemeltető cégeknek, melyek bár nem állnak kapcsolatban a Napsterrel, hasonló szoftvert használnak.

A letöltésre használható programok, mint például a Napigator az internetről ingyenesen beszerezhetőek, és a nyílt felhasználású szerverekhez használhatóak. Chad Boyda, a Napigator megalkotója szerint az ilyen szerverek száma 350 körül lehet, bár ez a szám szinte naponta változik.

Cary Sherman, a RIAA jogi főtanácsosa a ZDNet-nek elmondta, hogy a mostani akciójukat a Napster fölött aratott győzelem tette lehetővé, mely akár a webhely bezárásához is vezethet. Boyda szerint a jogi lépések elkövetkeztére mindenki számított, de nem gondolták volna, hogy ilyen hamar lép a RIAA. Az elemzők úgy vélik, hogy az internetes zeneletöltések világában valami alapvetően megváltozott a most meghozott bírósági döntéssel, de változatlanul számítani lehet ingyenes letöltőhelyek időszakos felbukkanására, mivel ezek üzemeltetése akár egy PC-vel és egy gyors internetkapcsolat segítségével megoldható.

Kulcsszavak: RIAA Napster jog zene

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36