Sikeres vizsgát tettek az első növényvédelmi drónpilóták Szarvason
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése folyamatosan óriási népszerűségnek örvend, az első vizsgázók pedig a tegnapi napon már át is vehették bizonyítványukat. A következő képzés tavasszal kibővített tematikával indul a Békés vármegyei Szarvason, sőt további új képzési helyszínekről is folynak már a tárgyalások.
Fontos újdonságot jelent, hogy a jövőben bővülni fog a képzési struktúra, a következő növényvédelmi drónpilótaképzés tehát már egy speciális műveleti kategóriára vonatkozó képzéssel fog indulni.
Erre a bővítésre azért van szükség, mert egy új jogi szabályozás bemeneti feltételként kötelezően előírja a pilóta nélküli légijármű-irányító igazolvány megszerzését előkészítő tanfolyamon való részvételt. A növényvédelmi drónpilótaképzésre ennek sikeres teljesítését követően lehet jelentkezni abban az esetben, ha az igazolványon kívül a zöldkönyv, az érettségi bizonyítvány vagy a megfelelő középfokú végzettség is rendelkezésre áll.
A növényvédelmi drónpilótaképzés tematikája növényvédelmi drónhoz kötődő alapismeretekre, agrometeorológiára, növényvédelmi információkra, valamint jogszabályi, üzleti és műszaki ismeretekre fókuszál, emellett pedig a bizonyítvány megszerzéséhez repülési gyakorlat is szükséges. Emellett a résztvevők intenzív térinformatikai képzést is kapnak annak érdekében, hogy a monitoringdrónokkal kapott adatokat a mezőgazdaságban és egyéb területeken is önállóan fel tudják használni.
Napjainkban a drónok szerepe vitathatatlan; mezőgazdasági, építőipari, biztonságtechnikai, valamint rend- és polgárvédelmi felhasználásuk egyaránt kiemelt fontosságú, ezért a képzésen szerezhető tudás piaci értéke is rendkívüli.
A MATE Szent István Biztonságkutató Központja által koordinált együttműködés révén a dél-alföldi régióban az idei évtől vált elérhetővé a képzés, amelyen mindenre kiterjedő elméleti és gyakorlati tudás sajátítható el a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő technológiájáról.
Kapcsolódó cikkek
- Jelentős a nemzetközi érdeklődés a Széchenyi István Egyetem részvételével készülő permetező drón iránt
- Elhárult az utolsó akadály is a drónos permetezés elől
- Drónnal térképezték fel a Gödöllői Királyi Kastély parkját
- Drónok a mindennapjainkban
- Még lehet jelentkezni a Szarvason induló növényvédelmi drónpilóta képzésre
- 5 eset, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása
- Növényvédelem drónokkal – szabályos vagy sem?
- Növényvédelmi drónpilóta képzést indít Szarvason a MATE és az ABZ Drone
- Mentőautót segítve mutatkozott be az előfutár drón
- A Széchenyi István Egyetem részvételével készül a magyar permetező drón
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.