Erre használják a magyarok a ChatGPT-t

forrás: Prím Online, 2023. április 23. 17:08

A ChatGPT a magyarokat is lázba hozta, mind a lakosság, mind a cégek folyamatosan próbára teszik a mesterséges intelligenciát, kutatva a területeket, ahol segítségükre lehet. A cégek leginkább arra kíváncsiak, hogy az új technológia képes-e munkafolyamataik optimalizálására, ezáltal a hatékonyságuk növelésére. 

Szesztay Péter, a BP Digital SEO ügynökség ügyvezetője rámutatott, a mesterséges intelligencia alapú szoftvereket a fin/tech vállalatok és a marketingesek tesztelik a leginkább, de készült már mesekönyv, filmelőzetes és vers is itthon ilyen formában. Meglátása szerint ha valaki nem kellő szakértelemmel használja az MI alapú szoftvereket, az akár öngól lehet. Elmondta azt is: nehezen elképzelhető, hogy a robotok elvegyék az emberek munkáját.

 

Az indulását követő öt napon belül egymillióan próbálták ki világszerte a ChatGPT-t, amely ezzel minden idők legdinamikusabban növekvő felhasználói bázissal rendelkező honlapjává vált. A mesterséges intelligencia alapú szoftvert mára havonta több mint egymilliárd felhasználó alkalmazza – durván kétharmaduk férfi, egyharmaduk pedig nő.

 

A fejlesztő Open AI szerint az emberek 53 százaléka nem tudja megállapítani, hogy a ChatGPT által írt szöveget mesterséges intelligencia generálta, ami jól jelzi, hogy mennyire kifinomult és fejlett technológiáról van szó.

 

Szesztay Péter arról beszélt, tapasztalataik szerint Magyarországon egyelőre kevésbé elterjedt a lakosság körében a ChatGPT, de folyamatosan nő itthon is a userek száma, miközben számtalan olyan innovatív projekt indul a vállalati szférában, amely az MI-re épül.

 

“Néhány cég cikkek írásához teszteli a szoftvert, de webáruházaknak is készül már mesterséges intelligencia alapú keresőmotor. Hallottunk olyan történetet, hogy valaki a parkolási bírságot úszta meg úgy, hogy a ChatGPT segítségével fogalmazta meg a panaszlevelét. De írt a mesterséges intelligencia már filmelőzetest, verset és mesekönyvet is itthon, tehát a felhasználási lehetőségek tárháza gyakorlatilag határtalan” – fogalmazott.

 

Példaként említette még, hogy a technológia a modelliparban is jelen van, lehet ugyanis már olyan fotókat vásárolni reklámkampányokhoz, amihez az MI generálja a rajta szereplő modell arcát.

 

freepik.com

 

Az ötletgenerálást gyorsítja meg az MI

 

Szesztay Péter úgy véli, a ChatGPT az emberi gondolkodás gyorsítására, a munkafolyamatok optimalizálására és ötletgenerálásra a legalkalmasabb.

 

„Aki például nagyon sok e-mailt kap, annak nagyon hasznos lehet az a mesterséges intelligencia alapú megoldás, amely összefoglalja a levelek tartalmát és segít a gyors, pontos és igény szerint automatikus válaszadásban. Bizonyos munkakörökben ez akár 20-30 százalékos időmegtakarítást is eredményezhet, amit sokkal hasznosabb feladatok elvégzésére fordíthat az adott munkavállaló” – hívta fel rá a figyelmet.

 

A bpdigital.hu ügyvezetője hozzátette, az általuk készített SEO szövegek esetében gyakran okoz nehézséget, hogy egy témát miként tudnának megfogni többedszerre, de új irányból, ezzel biztosítva a minél jobb elérést és helyezéseket. Ebben is segítséget tud nyújtani a ChatGPT.

 

Érdekességként a sokrétű használattal kapcsolatban megemlítette, hogy ők például a csapatépítő programokhoz is a szoftvertől kértek tanácsokat, hogy listázza ki a legkreatívabb feladatokat, amiből válogatni tudnak.

 

Egyetlen szakma mestere sem lesz a mesterséges intelligencia

 

Arra a kérdésre, hogy a ChatGPT a jövőben átveheti-e a Google helyét, Szesztay Péter nemmel válaszolt. Szerinte a két szoftver felhasználási módja is különbözik egymástól, ráadásul a Google lefedettsége olyan magas világszinten, hogy a ChatGPT egyhamar nem tud fölé kerekedni.

 

„A ChatGPT ezzel együtt is teret hódít majd az életünkben, mert egyre többen gondolkoznak majd el akár egy közösségi oldal létrehozásakor, hogy MI alapú megoldáshoz nyúlnak, ami az orvosdiagnosztikában is óriási szerepet kaphat az elkövetkező évtizedekben. Az viszont jelen pillanatban biztos, hogy a technológia nem fogja tudni teljesen kiváltani az embereket. Egyetlen szakmának a csúcsát sem lesz képes elérni a mesterséges intelligencia” – szögezte le.

 

Szesztay Péter szerint ebből adódik, hogy ha valaki nem szakemberként irányítja az MI alapú szoftvereket, akkor abból nagyon nagy melléfogások lehetnek és az eredmények jócskán alulmúlhatják a vártakat. A ChatGPT-t is meg kell tanulni tehát jól használni, csodákat nem lehet várni tőle – ellenkező esetben sokat árthatunk is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36