Évről évre egyre sikeresebb a Vállvetve Apával Nap!

forrás: Prím Online, 2023. június 20. 09:58

Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat! Hat évvel ezelőtt kezdeményezte a Férfiak Klubja – Független Társadalmi Szervezet a különleges Vállvetve Apával Napot, amelynek keretében az apukák, szervezett körülmények között, vihetik be gyermekeiket a munkahelyükre apák napját követő hétfőn. 

A különleges programhoz  már több, mint száz cég csatlakozott. A vállalatok vezetői tisztában vannak vele, hogy a munka – magánélet egyensúly rendkívül lényeges a mai világban, ezért igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni a munkavállalóik mentális- és fizikai egészségéért. Sok gyermek izgatottan várta a június 19-ét, az apák napját követő hétfőt, hiszen végre a saját szemükkel leshették meg, hol dolgozik, mivel is foglalkozik az apjuk egész nap. A kicsik és nagyok így könnyebben megértik azt is, hogy a pénz nem a bankautomatából származik, hanem azért keményen meg kell dolgozni.  Ez a kitüntetett nap arról is szól, hogy az apa-gyerek kapcsolat még jobban megszilárduljon és közös élményekkel, tapasztalatokkal térjenek együtt haza, átbeszélve mivel is foglalkozik a szülő.

 

 

A program célja, hogy segítse az apa-gyermek kötődés elmélyítését, és hogy minőségi időt tölthessen együtt az apa a gyerekével a megszokottól eltérő módon, beavassa „titkos, felnőtt” világába, az édesapa munkahelyén. Az akcióhoz csatlakozva kis-, közép-, nagy- és multinacionális vállalatok is egyaránt megvalósították ezt az egyedi kezdeményezést. Közülük többen már nem először rendezik meg e speciális apák napi programot.

 

Idén, az államigazgatás fontos pilléreként, csatlakozott a programhoz a Pest Vármegyei Kormányhivatal is. Köszöntő beszédében, dr. Tarnai Richárd főispán, ötgyermekes édesapaként és vezetőként is fontosnak tartotta, hogy a program keretében lehetőséget biztosítanak az apák számára a gyermekekkel való mély kötődés kialakítására. A kormányhivatalban zajló Vállvetve Apával Napon tiszteletét tette dr. Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár asszony, aki háromgyermekes édesanyaként kiemelte a program családokra gyakorolt kiemelkedően pozitív hatását. Az eseményen külön köszöntötte az édesapákat és gyermekeiket Bedő Imre a Vállvetve Apával Nap program megalkotója.

 

 

Miért ennyire népszerű ez a nap? 

 

Mivel betekintést nyújt a gyermekeknek az „apa titkos életébe”, valós helyzetekbe, szerepébe, feladataiba, abba, ahogy apa tevékenykedik, együttműködik más emberekkel, mindeközben minőségi, tartalmas és tanulságos időt tölthetnek együtt. A cégvezetőknek és a cégeknek ez egy ideális alkalom, hogy személyesebb, családiasabb légkört teremthessenek; nemcsak a munkavállalót látják az alkalmazottakban, hanem a szülőt is, a dolgozó férfi, az apa mögött a szerető családot.

 

 

Bedő Imre, a Vállvetve Apával kezdeményezést elindító tíz éves Férfiak Klubja alapítója részletezte, miért is olyan lényeges, hogy az apák és gyermekeik minőségi időt tölthessenek együtt: „Nem győzzük hangsúlyozni, milyen nélkülözhetetlen szerepük van az apáknak a gyerekeik felnevelésében, a minták átadásában. A programmal az a szándékunk, hogy az apák napját jelentős ünneppé emeljük, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot. Erre a különleges napra nem is találhattunk volna tökéletesebb helyet mint az apa „titkos életét” jelentő munkahelyét. A csatlakozott cégek vezetői tisztában vannak vele, hogy munkahely és a családi élet nem egymás ellen vannak, hanem szövetségben működve nemcsak a munkavállalóknak és a munkáltatónak, hanem a következő generációnak is új értéket teremthetnek. Az ünnep nemcsak arra jó lehetőség, hogy a cégek a férfiak családi fontosságára összpontosítsanak, és jelezzék, mennyire értékelik a munkatársaik otthoni teljesítményét, hanem hiánypótló kezdeményezés nemzetgazdasági szempontból is. Nem lehet ugyanis eléggé kiemelni, mennyire fontos, hogy a gyerekek igazi munkahelyeket lássanak it, ahol igazi munka folyik.”  

 

Fotók: Bacsó Levente Férfiak Klubja önkéntes és Férfiak Klubja

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36