A digitalizáció elengedhetetlen a fejlődésben

forrás: Prím Online, 2023. június 20. 12:47

A Hungrana Kft. a cégnél megvalósított jelentős mértékű digitális fejlesztésekkel elnyerte az SAP Quality Award „Grand Winner” díját a „Digital Pioneer” kategóriában a tavalyi évben. A feldolgozóipari szereplő azonban nem elégszik meg ennyivel, az SAP stratégia partnereként további IT beruházásokat, fejlesztéseket tervez, ezzel megőrizve piaci szerepét és versenyképességét.

A 110 éves történelmi múlttal rendelkező kukoricafeldolgozó vállalat évtizedek óta kiemelt hangsúlyt fektet az állandó beruházásokra, tulajdonosai és vezetősége egyaránt elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett, élen jár az innovatív megoldások bevezetésében, alkalmazásában. Mi sem mutatja ezt jobban, mint 2021-ben önálló Hungrana SAP Labor nyílt a Társaság szabadegyházi székhelyén a további SAP-alapú projektek tervezéséhez.

 

„A Hungrana SAP-val való kapcsolata 2019-re nyúlik vissza, az első lépés az ERP rendszer, az S/4HANA bevezetése volt. A rendszert később tovább bővítettük, korszerűsítettük a logisztikai, karbantartási feladatokat valamint a vevőszolgálatot. Így amikor a további fejlesztésekről gondolkodtunk, hamar egyértelművé vált számunkra, hogy a komplex informatikai rendszert kizárólag SAP alapokra helyezzük” – mondja dr. Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

Két éves komoly szakmai munka, tervezés és kivitelezés eredményeként valósult meg a digitalizált karbantartási folyamatok SAP PM/Asset Manager integrációval a Hungrana Kft.-nél. A karbantartási folyamatok egy ilyen méretű vállalat esetében rendkívül szerteágazóak és nehezen követhetőek, a vállalatnak több tízezer technológiai eszköz napi szintű szervizeléséről kell gondoskodnia. 

 

 

„Ez olyan költséget testesít meg, aminek nagysága akár jelentősen is befolyásolhatja a vállalat eredményességét, másfelől, aminek megfelelő és hatékony felhasználása nagymértékben múlik a cégvezetés és a karbantartási csapat szakértelmén. Éves szinten legalább félmillió eurót tervezünk megtakarítani, mind az alkatrész- és anyagkészletek kiszámíthatóbb menedzselésével, mind pedig a saját és beszállítói dolgozók időbeosztásának szervezése révén” – fogalmaz a vezető.  

 

A papírmentes, teljesen digitalizált és a hozzátartozó adminisztrációt okoseszközzel a helyszínen megvalósítható fejlesztés, minden vállalatvezető álma. Különösen, ha ez a funkcionális fejlesztés olyan további lehetőségeket is magába foglal, mint például a karbantartási rendelések feladása, lezárása okoseszközről vagy a berendezések előélete, gépkönyve, karbantartásistatisztikáinak elérése a helyszínen. Mindezek a funkciók a karbantartási feladatok kivitelezését segítik, de az így létrejövő adatbázis statisztikai elemzése további fejlesztések, mint például karbantartási metodológiák bevezetésének sorát rejti. 

 

A Szabadegyházán működő gyárban – Magyarországon először – szintén bevezették az SAP Environment Health and Safety (EHS) rendszert az üzem- és munkabiztonsági követelmények nyomon követése érdekében, valamint a CRM – Cloud for Customer (C4C)- felhőalapú megoldást a naprakész vevőkapcsolati adatok, statisztikák, jelentéseket gyors elérése érdekében, illetve ezzel automatizálhatják a beszerzést és az ajánlatadást. 

 

 

A Hungrana ezzel nem tekinti befejezettnek a digitalizációt, sőt, további innovatív megoldásokkal igyekszik megalapozni versenyképességét mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon.  

 

„Szeretnénk elkezdeni a fenntarthatósági, a Sustainability Control Tower (SCT) projektet, melynek előkészületei már javában zajlanak, és hazánkban elsőként a Hungranában kerül bevezetésre. Illetve teveink között szerepel a májusban Barcelonában megrendezett SAP Sapphire konferencián bejelentett, úgynevezett zöld főkönyv (Green Ledger) bevezetése is” – teszi hozzá a szakember. 

 

„Nehéz időszakot élünk, a folyamatosan növekvő kiadások, az energiaárak emelkedése komoly kihívások elé állítja a cégeket, minket is. Mi a Hungranánál hisszük, hogy előre kell mennünk, hosszútávra tervezni és ennek az alapja jelenleg a digitalizáció” – összegzi Farkas J. Tamás.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36