Itt a csodafegyver, amellyel zöldebbé és költséghatékonyabbá válik a hazai közúti fuvarozás
A közúti fuvarozás ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a fuvarozók költségeinek kiszámíthatóbb tervezhetősége ma már elengedhetetlen az ágazat stabil, fenntartható működéséhez. E kettős célt jelenleg a hidrogén-közlekedés képes a leghatékonyabban támogatni. A legnagyobb hazai közúti fuvarozói érdekképviselet, a NiT Hungary és a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség ezért a jövőben összehangolja tevékenységét annak érdekében, hogy az új technológiákat minél gyorsabban és egyszerűbben állíthassák szolgálatukba az ágazat szereplői.
A fenntartható, hidrogénalapú közlekedés hazai versenyképességének erősítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség (MHtSZ). A megállapodás ünnepélyes aláírására a „ZÖLD FUVAROZÁS” – Út a jövőbe: a hidrogénhajtású kamion elnevezésű közösen szervezett konferencián került sor.
Füle László, a NiT Hungary és Lepsényi István az MHtSZ elnöke az együttműködési megállapodás aláírását követően kiemelték, a szervezetek a továbbiakban közösen dolgoznak a hidrogén-közlekedés előmozdítása érdekében.
A fuvarozók is elkötelezettek a klímasemlegesség mellett
Füle László, a NiT Hungary elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a közúti fuvarozók is elkötelezettek a környezet védelme és a klímasemlegesség iránt. A közúti fuvarozás károsanyag-kibocsátása relatíve magas, amely egy nemkívánatos trend. A környezetünk védelme az egyéni, a vállalati és az ágazati szinten is közös érdek. A közúti szektor képviseletét ellátó hiteles szervezetként a NiT Hungary számára is fontos az ágazati ökológiai lábnyom csökkentése, ezért támogat minden olyan társadalmi elvárást, amely hozzájárul e cél eléréséhez.
„Meggyőződésünk, hogy ha az alternatív meghajtásokra megfelelő ösztönzőket alakítunk ki és a működési költségek terén is versenyképessé tudjuk tenni az új technológiákat, a közúti fuvarozói alágazat nyitott lesz a változásokra” – tette hozzá Füle László.
„A hidrogén alapú mobilitás és kapcsolódó töltőinfrastruktúra hazai létrehozása, elterjedése, valamint hatékony működtetése akkor lehetséges, ha az érdekelt felek közös akarattal, egymással összehangoltan és együttműködve alkalmazzák a lehetséges technológiai és műszaki megoldásokat” – hangsúlyozta Lepsényi István, az MHtSZ elnöke.
A szakma véleményét várják a képviseletek
Ezt a célt támogatja a mostani megállapodás is, amelynek első elemeként a mai napon a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség a Nemzeti Hidrogén Stratégia 2030 megvalósítása részeként „magyarországi járműfejlesztések és kapcsolódó infrastruktúra fejlesztés kialakításához” címmel kérdőívet bocsátott a fuvarozók és a haszongépjárművek üzemeltetői részére.
Ez a konzultáció fontos szerepet játszik abban, hogy a jövőben a vállalkozók hajlandóságához, fejlesztési terveikhez, területi elhelyezkedésükhöz alakíthassuk a hazai hidrogénkúthálózatfejlesztést, autó és tehergépjármű támogatási terveket. Lepsényi István kiemelte: a felmérés nyilvános, vagyis mindenki elmondhatja benne véleményét, hiszen a kérdőív a Hidrogéntechnológiai Szövetség oldalán nyilvánosan elérhető.
Beköszönt a hidrogén-közlekedés kora a fuvarozásban
A megállapodás szerint a képviseletek vállalják a közlekedési és közúti fuvarozói szakmai tudásmegosztását, egymás kölcsönös szakértői támogatását és az együttműködést egyebek mellett a közös hidrogén-közlekedési és közúti fuvarozói konferenciák, rendezvények, tanfolyamok, képzések és továbbképzések szervezésében.
Az együttműködés kiterjed a hidrogéntechnológiával kapcsolatos tudományos, ismeretterjesztő és népszerűsítő nyomtatott és elektronikus kiadványok, valamint műsorok készítésének szakmai támogatására és olyan konkrét projektekre, amelyek előmozdítják ezeket a célokat.
Itt a környezetbarát csodafegyver, ami elhozza a stabilitást
A hazai közúti fuvarozás jelentős mértékben járul hozzá a nemzeti össztermékhez, versenyképességének erősítése, ezen belül a megfelelő szabályozási környezet biztosítása és a működési költségek optimalizálása nemzetgazdasági érdek.
A működési költségek tekintetében rendkívül fontos a tudatos költségtervezés. A fuvarozási költségek harmadát a hektikusan változó üzemanyagár adja. Nem véletlen tehát, hogy vállalkozói és szervezeti szinten fókuszba kerültek az alternatívák az üzemanyag-költségek csökkentésének érdekében.
A világpiaci és az európai uniós trendek mellett az uniós jogalkotásban is egyre hangsúlyosabb a dekarbonizáció. A hatályos irányelvek szerint a közúti fuvarozásból származó széndioxid-kibocsátás csökkentése ma már konkrét értékekkel is meghatározott cél, amely nem nélkülözheti a környezetsemleges hajtásláncok mielőbbi bevezetését. A nehéz tehergépjárművek esetében a legígéretesebb fejlesztés most a hidrogén-alapú meghajtás.
A magyar fuvarozók is a változó világ nyertesei lesznek
A NiT Hungary és az MHtSZ közösen szervezett rendezvényén a résztvevők megtekinthettek egy H2 tehergépkocsit, emellett a szakmai programok során a hidrogéntechnológiával működő kamionok és autóbuszok használatának gyakorlati tapasztalataival is megismerkedhettek, valamint a gyártás és az üzemeltetés részleteiről is releváns információkhoz juthattak.
A konferencia legfontosabb üzenete, hogy a változásoknak a tervezői, gyártói és forgalmazói oldal mellett a közúti fuvarozói szektor is a nyertese és haszonélvezője lehet. Erre pedig a két szervezet megállapodása garanciát jelent.
Fotók: NiT Hungary – MHtSZ
Kapcsolódó cikkek
- Mesterséges intelligenciával küzd a Microsoft a klímaválság ellen
- Forradalmi bioüzemanyag-kísérlet segítheti a hajótársaságok energetikai átállását
- A Continental bemutatta eddigi legfenntarthatóbb gumiabroncsát
- Az LG elkötelezi magát a megújuló energiaforrások használatára
- Az évtized végére 1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra
- Kényszerből előny: emiatt állhatnak át zöld működésre az irodaházak
- Az erdei ökoszisztéma helyreállítására kötött szövetséget az Epson és a WWF
- Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
- Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertesei
- A Seco a fenntartható jövő jegyében újrahasznosítható csomagolásra vált
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.