Rogán Antal szerint az informatika pártok fölött álló ügy

Kerekes Pál, 2001. március 2. 13:05
Randevút adtak egymásnak az informatika vezető menedzserei a Gerbeaud-ház Átrium termében. Az asztalok mellett a jelentős IT-cégek döntéshozói karának meghatározó személyiségei ültek. Az érdeklődés Rogán Antal országgyűlési képviselő, az informatikai és távközlési bizottság elnöke előadásának szólt. A politikus a Neumann Üzleti Klub felkérésére adott tájékoztatót.
Rogán Antal bevezetőjében elmondta, hogy nem szakemberként, hanem politikusként kíván szólni a parlament informatikai bizottságának eddigi tevékenységéről és további terveiről. Az aktualitást az adta, hogy éppen aznap (március 1.) fogadták el a bizottság féléves munkatervét, így már konkrétumokról is beszámolhatott.

Az elnök szerint a politika csak az utóbbi két évben foglalkozik szervezetten az informatikával. Elvi szinten már a pártprogramokban is megjelent a téma, gyakorlati szinten pedig konkrét intézkedések is történtek, mint például az informatikai kormánybiztosság, illetve a bizottság felállítása. „Nem vagyunk késésben, a fáziseltolódás csak minimális a fejlett országokhoz képest” – jegyezte meg az előadó. Erre jó példa az elektronikus aláírás rövidesen parlament elé kerülő törvényjavaslata.

A törvényhozás előtt álló problémák között a legsúlyosabbnak azt tartja a kormánypolitikus, hogy az IT-szektor üzleti és társadalmi kihívásaira nincsenek felkészülve a rendelkezésre álló döntéshozói szervezetek, hiányoznak az érvényes politikai válaszok. Az is gond, hogy nem épült ki még az a szakértői bázis, amely a politikai szervetek felé közvetítené a szakma fontos kérdéseit.

A konkrét feladatokról szólva az előadó kifejtette, hogy az egységes hírközlési törvény parlamenti vitájára még a tavaszi ülésszakban sor kerül. A frakciók és a bizottsági tagok tisztában vannak azzal, hogy rendkívül lobbiérzékeny szabályozásról van szó, ezért a politika szempontja csak az lehet, hogy piacbarát, de alapvetően a fogyasztók érdekeire épülő törvényt terjesszenek be és fogadjanak el.

A képviselő az informatikai bizottság munkatervéről szólva elmondta, hogy rendhagyó programot állítottak össze. Céljuk ugyanis az, hogy ez a parlamenti grémium, az ügyrendben előírt feladatokon túl, egyben fórumként is működjön. Az internet mint társadalmi jelenség lehetne a téma, s bár az nem kormányfeladat, hogy vitaklubot működtessenek, mégis úgy gondolják, hogy az internet öntörvényűsége miatt a politikusok számára ez a forma tűnik alkalmasnak a hálózati világ felől érkező jelzések kezelésére.

Néhány szóban utalt Rogán Antal arra is, hogy nem keresik a szabályozási metódusokat, sőt a túlszabályozásnak még a látszatát is el akarják kerülni. Vitathatatlan azonban, hogy egyre több problémát érintően - ilyen például a szerzői jog, az adatvédelem, a személyiségi jogok - mégis szükség lesz rövidesen jogi eszközök bevetésére.

Befejezésül a bizottsági elnök segítséget kért a résztvevőktől. Abban igényelt tartalmi és elkötelezett támogatást, hogy ne változzon a jelenlegi megközelítés: őrizzük meg a konszenzust, hogy az információs társadalom kérdésköre továbbra is pártok fölött álló téma maradhasson. „A politika esélyt kell kapjon arra - mondta -, hogy ne az érdekek, hanem az eszmék alapján dönthessen!”

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36