Megnyílt az első budapesti teleház

, 2001. március 4. 23:05
Február 16-án, kéthónapos próbaüzem után ünnepélyes megnyitóval megkezdte tényleges működését Budapest első teleháza.
A Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata anyagi, illetve a Magyar Teleház Szövetség szakmai támogatásával létrejött új végpontot a már több mint 170 vidéki településen működő teleház (telekuckó) mintájára alakították. Az Óbuda hegyvidéki részén található intézmény a hagyományos funkciókon (internet-hozzáférés, irodai szoftverhasználat stb.) túl nagy hangsúlyt helyez a számítástechnikai oktatásra (később a távoktatásra is), a közvetítő funkciókra (pl. távmunkabróker), valamint a helyi lakosok és vállalkozók számítástechnikai igényeinek kiszolgálására. A középtávú célok között szerepel a helyiek internetes vásárlásainak egyik logisztikai bázisaként tevékenykedni.

Az ilyen városi közösségi információs pontok a Széchenyi-terv egyes fejezeteiben is feltűnnek, az óbudai kezdeményezés ebben a tekintetben ugyancsak mintaértékű tapasztalatokkal szolgálhat. A teleház szeretne a kerület intelligens közösségi információs pontjává válni - jelentette ki a megnyitón Turi László, az óbudai teleház vezetője.

Kulcsszavak: teleház

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36