Átadták Európa egyik legkorszerűbb hírközléstechnikai mérőkomplexumát
Szeptember 7-én átadták az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Esztergomi úti új, többfunkciós műszaki épületét. A közel 15 000 négyzetméteres épületegyüttesben egyedülálló EMC-mérőlabor és a hozzá tartozó mérőkamrák, szerverközpont, konferenciaterem, mélygarázs és irodák is helyet kaptak. Az új épület, a benne található fejlett eszközpark, a korszerű munkafeltételek magas színvonalon segítik majd az NMHH munkáját, valamint támogatják a szakemberképzést is.
Az új épületkomplexum építésének előkészítése, a tervezői munka már 2016-ban kezdetét vette, a 2020-as alapkőletételt követő években pedig csaknem 380 szakember dolgozott a beruházás megvalósításán. A most átadott egyedülálló EMC-mérőlabor, a 6 mérőkamra, valamint a 150 munkaállomás lehetővé teszi, hogy a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését az NMHH hatékonyan végezhesse. A legnagyobb mérőkamra kialakításának eredményeként pedig a kisebb eszközök és háztartási nagygépek mellett – mint pl. kapunyitók, mosógépek – akár személyautókat is lehet majd vizsgálni. A TEMPEST-mérőképességes mérőlabor támogathatja más állami szervek munkáját is és csökkentheti Magyarország függését a külföldi és a gyártók által működtetett mérőlaboroktól.
Az NMHH új épülete a fiatalabb generációk előtt is nyitva áll majd, a jövő hírközlési szakemberei szerezhetnek itt gyakorlatot, tanulhatnak a szakma jeles képviselőitől. Így az új központ nemcsak a hatóság munkáját fogja segíteni, hanem hozzájárul az oktatás, a szakemberképzés, és ezzel a nemzeti versenyképesség növeléséhez is.
A 160 fős konferenciaterem kiváló lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők minél szélesebb körben megismerjék az NMHH gyermekvédelmi, illetve a médiatudatosság területén végzett munkáját is.
A tervezés során kiemelt figyelem jutott a fenntarthatóságra és a környezetbarát megoldásokra is. Az épület nemcsak energiatakarékos, de a legújabb technológiai fejlesztéseket is magában foglalja. A megújuló energiaforrások használata, a kialakított hatalmas zöldfelületek és a több ezer ültetett növény nagymértékben csökkentik a komplexum ökológiai lábnyomát.
Az átadóünnepségen Koltay András, az NMHH elnöke kiemelte: „Egy olyan létesítményt adtunk ma át, mely kiemelt helyet fog elfoglalni a hírközlésszakmai és a tudományos életben is. A benne dolgozó szakemberek munkájuk és kutatásaik révén hozzájárulnak digitális jövőnk formálásához. A változás állandó, szinte naponta jelennek meg új technológiák és szolgáltatások, az NMHH ezért folyamatosan készül a jövő feladataira minden számára fontos területen. A most átadott épület helyszíne lehet a jövőbeli technológiai és tudományos projekteknek, erősítheti kapcsolatainkat és pozíciónkat a nemzetközi színtéren, valamint hozzájárulhat a hatóság megbecsültségének további növeléséhez is.”
A kivitelező részéről Grabarics Gábor, a Grabarics Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője köszönetet mondott azoknak a kollégáknak, akik kiemelt szerepet játszottak a létesítmény megvalósulásában. „Hatalmas munka volt, és azt gondolom, hogy nekünk is fel kellett nőni ehhez a feladathoz. Az ünnepélyes átadás ma megtörtént, de a kezdeti hónapokban is itt leszünk, segíteni fogjuk az elindulást és azt kívánjuk, hogy az NMHH hatékonyan és örömmel használja az új épületet.”
Az átadóünnepségen felszólalt még Sorbán János, az NMHH gazdasági igazgatója, a beruházás vezetője, valamint Vári Péter, a hatóság főigazgató-helyettese is.
Fotó: NMHH
Kapcsolódó cikkek
- Az NMHH az elégséges internetről végzett piackutatást
- A Viasat 3, az AXN és egy érdi rádió műsorait is vizsgálta a Médiatanács
- Jön a reklám! Te elkapcsolsz?
- A médiatudatosságra helyezte a hangsúlyt az NMHH a Rákóczi Táborokban
- Együttműködés a médiahatóság és a sportújságírók szervezete között
- Húsz ország ötszáz frekvencia engedélyét felügyeli az NMHH
- Ausztria és Horvátország a magyarok nyári kedvence a külföldi mobilhasználat alapján
- NMHH-kutatás: A zenei platformok az új királycsinálók
- Postai küldeményeink átvétele a nyári szabadságok idején
- Szeretet, Isten, pénz, bébi: slágerek szövegeit elemezte az NMHH
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.