A vállalat bejelentette új Ipar 4.0 technológián működő kapuvári gyárát
A Huawei Technologies alapító vezérigazgatójával, Ren Zhengfeijel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök a vállalat kínai központjában. A megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügy-, Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős- és Lantos Csaba energiaügyi miniszter is. A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel.
A sencseni megbeszélés fő témája volt a digitalizáció hosszú távú hatása a társadalomra, a gazdaságra, a biztonságra. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik az adatalapú infokommunikációs és az adatátviteli hálózatok fejlesztésében lemarad, évtizedekre globális hátrányba kerül.
Orbán Viktor kiemelte, a Huawei világszerte magas innovációs és technológiai színvonalat képvisel. Magyarország digitalizációjában is kiemelt szerepet játszik a cég, az első nagy kínai vállalatok egyike volt, amely nagyberuházást hajtott végre Magyarországon. A kormányfő elismerően szólt a cégnek a magyar mérnökképzésben vállalt szerepéről is. Hangsúlyozta, Magyarország továbbra is kiegyensúlyozott és nyitott gazdasági, befektetési környezetet nyújt a kínai vállalatok számára. A miniszterelnök látogatása során megismerkedett a Huawei legújabb technológiáival és elszántságával az innováció területén.
A vállalat az európai piacokra való hazai gyártásán és logisztikáján, a kutatás-fejlesztési központján keresztül már eddig is kétezer embernek biztosított munkát. A társaság most újabb területeken is befektetett, Kapuváron invertergyárat indított. Mivel a klasszikus gyártás több okból is átalakul globálisan, a privát 5G mobilhálózaton kommunikáló, digitalizált, mesterséges intelligencia irányította önműködő gyártási és ipari rendszerek kerülnek előtérbe. A Huawei Kapuvárott jelenleg tesztüzemben működő gyárában ezért Európában egyedülálló technológiákat vezetnek be, a modern gyártási know-howra fektetik a hangsúlyt, és a leginnovatívabb Ipar 4.0 digitális technológiákat használják. A termelő terület második fázisát 2024 elején kezdik meg, amely során a gyártott termékek palettáját, az ipari csarnokokat is bővítik majd.
A miniszterelnöki látogatás végén a Gazdaságfejlesztési Minisztérium részéről Nagy Márton tárcavezető és Gao Weijie, a vállalat Magyarországért felelős vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írt alá a hazai ipar digitális és a magyar elektrifikáció fejlesztéséről.
Kapcsolódó cikkek
- Huawei: már a közeljövőben 10 Gbps sebességű hálózatokra lesz szükség az otthonokban
- Budaörsön mutatja be új okosóráját a Huawei
- Megérkezett Magyarországra a csúcstechnológiát és a divatot ötvöző HUAWEI WATCH GT 4
- Egyszerre sportos és elegáns – mindennapossá vált a rugalmasan alakítható, hibrid viselet
- Búvárkodásra is alkalmas prémium okosórával bővült a Huawei magyarországi kínálata
- Már Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatója
- Mesterséges intelligencia és deep learning technológiák alkalmazásával segíti a bálnák megmentését a Huawei
- Újraértelmezte viselhető okoseszközeit a Huawei
- Új okoseszközöket mutat be a Huawei Barcelonában
- Budapesten is viselhetnek okoseszközöket az atléták
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.