Kellemesebb ünnepi szezont hozhat a kereskedőknek a mesterséges intelligencia

forrás: Prím Online, 2023. november 25. 11:58

A változó gazdasági és technológiai, valamint kihívásokkal teli környezetben nehéz versenyképesnek maradni és boldogulni. A kiskereskedőknek már az idei ünnepi időszakban érdemes megfontolniuk, hogy a mesterséges intelligencia segítségével elégítsék ki vásárlóik igényeit, javítsák a vásárlási élményt és hatékonyabb működést érjenek el – mutat rá a Deloitte Generative AI for Retail – generatív mesterséges intelligencia a kiskereskedelemben című tanulmánya.

Az idei ünnepi vásárlást komolyan befolyásolhatják az inflációs és recessziós aggodalmak, amelyek együtt arra késztethetik a fogyasztókat, hogy csökkentsék költekezésüket. Mindezek mentén felmerülnek olyan kérdések: hogyan készüljenek a vállalkozások ilyen környezetben a fogyasztók fokozott óvatosságára? Milyen módszerekkel lehet a vásárlókat megtartani? A kihívásokkal teli időszakban is megvan a lehetősége annak, hogy a kiskereskedők az újonnan megjelenő technológiai eszközök, például a mesterséges intelligencia alkalmazásával gyarapodni tudjanak.

 

A gazdasági nyomás ellenére a fogyasztók továbbra is költenek. A Deloitte 2022-es ünnepi kiskereskedelmi felmérése szerint a kiskereskedelmi cégek vezetőinek 77%-a arra számít, hogy az ünnepek alatti eladások növekedni fognak az előző évhez képest, 66% pedig arra számít, hogy az online ünnepi vásárlási forgalom legalább egy számjegyű növekedést fog mutatni az előző évhez képest.

 

Schenk Tamás

„A kérdés az, hogy vajon tömegesen visszatérnek-e a fogyasztók a fizikai boltokba és a bevásárlóközpontokba vagy a kiskereskedelem jellege tovább változik? A márkáknak és a kereskedőknek úgy kell változtatniuk a termékeiken és szolgáltatásaikon, hogy ott találkozzanak a vásárlókkal, ahol éppen vannak és ugyanezen okokból meg kell változtatniuk az ügyfélkapcsolataik kezelését is” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

 

A Deloitte Generative AI for Retail – generatív mesterséges intelligencia a kiskereskedelemben című tanulmánya három lépést határoz meg arra, hogyan lehet felkészíteni egy vállalkozást a technológia alkalmazására.

 

1. Fel kell készíteni az adatokat a AI-ra

 

A legfontosabb az adat minősége: tiszta, felhasználásra alkalmas adatok nélkül az ügyfélszerzési, elköteleződési és megtartási módszerek nem működnek optimálisan. Az adatokat át kell vizsgálni, a hiányzó részeket pótolni. A jó minőségű adatok segítenek abban, hogy a megfelelő élményeket megfelelő időben és megfelelő csatornán tudják nyújtani a célközönségnek.

 

Dr. Barta Gergő

„A hatékony adatmenedzsment biztosítja, hogy az AI projektekben felhasznált adatok megfelelő minőségűek, pontosak és konzisztensek. A rossz minőségű adatok megbízhatatlan AI modellekhez és pontatlan előrejelzésekhez vezethetnek. Ezenfelül fontos nyilvántartani az adatok forrását, mely nélkülözhetetlen a hitelesség szempontjából. Az is előfordulhat, hogy az AI alkalmazásokhoz eltérő forrásokból származó adatokra van szükség, így kiemelt jelentőségű a szervezet adatintegrációs képessége, mely biztosítja, hogy a különböző rendszerekből származó adatok közös felhasználása kiforrott, működőképes folyamat” – idézte Dr. Barta Gergő a Deloitte Vezető AI szakértője.

 

2. Felhasználási esetek és AI ütemterv

 

A generatív AI és gépi tanulás az ügyfélút minden szakaszában növelheti a minőséget és a hatékonyságot. A Deloitte Digital szakértői szerint az agilitás, hatékonyság és ügyfélelégedettség javításának legkiemelkedőbb lehetőségeit az idei ünnepi szezonban az alábbiak:

Reklám: A generatív mesterséges intelligencia által létrehozott szöveges és képi eszközökkel gyorsabb és hatásosabb kampányok hozhatók létre. Ez csökkenti a piacra jutási időt és az újonnan megjelenő fogyasztói igényeket kihasználva növeli az elkötelezettséget.

Webes élmény: A mesterséges intelligencia segít a választék összeállításában és elvezeti az ügyfeleket a szükséges válaszokhoz – pontosan akkor, amikor szükségük van rájuk. Ezzel célzottabb és személyre szabottabb módon lehet kapcsolódni az ügyfelekkel a weboldalon.

Üzleten belüli élmény: A generatív AI képességek üzleten belüli élménybe történő integrációjával költséghatékony módon lehet kialakítani interaktív „virtuális személyes vásárlói” élményt.

Ellátási lánc: A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás eszközei előre jelezhetik, megelőzhetik és megoldhatják az ellátási lánc kihívásait. Ezzel a gyártástól a szállításig minden szakaszban javul a sebesség és a nyereségesség.

Ügyfélszolgálat: A generatív AI-alapú figyelőeszközök, minőségbiztosítási szolgáltatások és chatbot-technológiák segítségével hatékonyabb és eredményesebb szolgáltatási élmény jön létre, miközben megszűnik a call center költsége.

 

 

3. Tesztelés és tanulás

 

A generatív mesterséges intelligencia segítségével gyorsan lehet prototípust fejleszteni új reklámkampányoknak, szolgáltatási folyamatoknak és prediktív megismerő eszközöknek. A rendszeresen végrehajtott kísérletekkel megállapítható, hogy várhatóan mely alkalmazási területek lesznek a legjelentősebb pozitív hatással a szervezeti jövedelmezőségre és hatékonyságra.

 

A tesztelés és tanulás módszertana gyorsan pozitív hatásokat eredményezhet a minőség, skálázhatóság, alkalmazkodóképesség, optimalizáció és pontosság területein. Jobb minőségű marketingtartalmat lehet előállítani létszámnövelés nélkül és ezt a tartalmat hatékonyan személyre lehet szabni a fogyasztói igények széles skálájának megfelelően; gyorsabb lesz a reakció a változó fogyasztói véleményekre és piaci trendekre; ezzel az áruválaszték, az elérési csatornákra fordított összegek és a marketing teljesítmény is folyamatosan javul; végeredményben pedig precízebb analitikai információk nyerhetők a jövőbeli trendek előrejelzéséhez és a kihívások hatékonyabb megelőzéséhez.

 

Kellemesebb ünnepek

 

A 2023-as ünnepi vásárlási szezon sorsa nagyrészt már eldőlt, az idei tapasztalatok azonban hasznosak lesznek a jövőre nézve: az jelzi majd a hosszú távú trendeket, ahogy a fogyasztók a gyorsan változó gazdasági körülmények közepette kezelik vásárlási igényeiket. 

 

Aracsi Bernadett

„A Deloitte 2023-as ünnepi szezonra vonatkozó előzetes felméréséből már kiderül, hogy a kereskedők 98%-a jártasnak vallja magát a különböző AI eszközök használatában, azonban csak 33%-a van tisztában azzal, hogy ezen eszközök használata ténylegesen milyen hatással bír az üzleti tevékenységére” – emelte ki Aracsi Bernadett, a Deloitte Magyarország FMCG-Retail iparági csoportjának vezetője.

 

Az adatok és a mesterséges intelligencia növekvő erejének köszönhetően a kereskedők a jövőben agilisabbak és rugalmasabbak lehetnek. 

 

„A kiskereskedők már most számos lépést megtehetnek, hogy kihasználják a generatív AI-ban rejlő lehetőségeket. Előfordulhat, hogy amiket 2023 késő őszén próbálnak ki még nem változtatja meg drámaian az idei eredményeiket, ám megalapozhatja a következő évek hatékonyabb és eredményesebb vásárlói élményeit – mondta Schenk Tamás.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36