Országos sikert aratott a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata a távközlési versenyen

forrás: Prím Online, 2024. február 26. 21:07

Első helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetemet és annak SZESAT Interdiszciplinális Szakkollégiumát képviselő hallgatói csapat, a SZEppelin a Nagy Lajos egyetemi távközlési konstrukciós emlékversenyen. A fiatalok a mobiltávközlési cégek méréseinek modernizálását és költséghatékonyságnak növelését elősegítő karbonsemleges mérőléghajót terveztek.

A Metalcom Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. első alkalommal hirdette meg országos egyetemi konstrukciós megmérettetését, a Nagy Lajos emlékversenyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékével karöltve. 

 

A két-három fős csapatok számára kiírt kétfordulós verseny egy pályamunka kidolgozásával kezdődött. Ennek témája olyan hardver, illetve szoftver készítése volt, amely alkalmas egy aktuális kihívás megoldására, vagy létrehoz valamilyen jövőbe mutató, hiánypótló megoldást távközlési technológiák felhasználásával. A pályamunkában szereplő találmányt a döntőre meg is kellett valósítania a csapatoknak, és bemutatniuk a zsűri előtt. A Széchenyi István Egyetem távközlési és műszaki hagyományainak megfelelően a győri SZEppelin olyan innovatív megoldást valósított meg, amellyel a legjobbnak bizonyult, és megszerezte az első helyet.

 

A csapat tagjai, Béres Péter, Csonták Kornélia és Magyar Martin a beltéri léghajóval. (Fotó: Jankovics Dóra)

 

„A csapatoknak az ötlettől a megvalósításig kellett eljutniuk a verseny ideje alatt. Mi a mobiltávközlési cégek méréseinek modernizálását és költséghatékonyságnak növelését tűztük ki célul. Ehhez egy karbonsemleges mérőléghajót alkottunk, először beltéren, de a verseny döntőjére összeállt az új, kültéri, 24 köbméteres léghajónk lézervágással készült gondolája is. Ezzel a megépítendő léghajóval mezőgazdasági területek, illetve az országhatár mentén lehet a jel erősségét mérni – nemcsak a mobilhálózatok lefedettségét, hanem akár a légszennyezettséget is” – mondta el Béres Péter, a Széchenyi István Egyetem SZESAT szakkollégiuma léghajóépítő szekciójának vezetője. 

 

A februári, a BME-n megtartott fináléban rakétatechnológiáról, drónelhárításról, zivatarok és villámok előrejelzéséről tartott előadást a többi döntős csapat. A Széchenyi-egyetem hallgatói utolsóként álltak a zsűri elé, és nemcsak mindenre kiterjedő előadásukkal nyűgözték le a bírálókat, hanem magát a léghajót is bemutatták. 

 

„Nagyon örülünk az eredménynek, és rendkívül büszkék vagyunk a csapat szereplésére. Ez nem csak hármunk munkájának gyümölcse, hanem minden egyes SZESAT-os társunké, aki beletette energiáját és szaktudását a fejlesztésbe. A zsűri nagyon sokat kérdezett a léghajó gazdasági hasznosságról és megtérüléséről, illetve az ide vonatkozó jogi szabályokról is. Ezért is jó, hogy interdiszciplináris szakkollégium vagyunk, mert egy-egy projekten nemcsak villamos-, jármű- és gépészmérnökök dolgoznak együtt, hanem jogászok, logisztikusok és kommunikációs szakemberek is” – fogalmazott Csonták Kornélia, a SZESAT junior igazgatója. 

 

A SZEppelin tervei között szerepel, hogy 2025-ben már rendszeres méréseket végez a léghajóval, a SZESAT pedig idén Földünk termoszféráját is célba veszi a sztratoszféra mellett.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36