Az Ericsson felkészült a 3G játékokra?

Kollár Csaba, 2001. március 27. 19:01
A Purple Software aláírt egy együttműködési megállapodást az Ericssonnal, hogy használati jogot ad a mobil eszközökön futtatható játékokhoz, illetve fejleszti is azokat.
Az angliai központú Purple Software olyan szoftvereket fejleszt, melyek az életstílus, a szórakozás, és a szabadidő területén nyújtanak kikapcsolódást az “igényes fogyasztónak”. A megállapodás értelmében a szoftverfejlesztő cég engedélyezi az Ericsson számára, hogy a Symbian mobil operációs rendszeren futtassa termékeit. A mostani megállapodás hátterének egyik alapja az, hogy a következő generációs hálózatoknál az egyik sikertéma a játékok lesz, melyek a jelenlegi Tetris-nél, vagy Snake-nél teljesen más alapon fognak működni.

A Purple Software vezetője, Julian Swallow elmondta, hogy a játékpiac már kész erre a jelentős változásra. Cége számára nagyon fontos, hogy már az elején meg tudjanak felelni az új piaci kihívásoknak, a világ minden részén, így Japánban is. Az Ericssonal kötött megállapodást mérföldkőnek tartja e folyamatban, mellyel elő tudják készíteni a 3G telefonok piacra kerülését, és a “technikai fejlesztést ki tudják tölteni olyan sikeralkalmazásokkal, mint a játékok”. Rossz nyelvek szerint az Ericsson, bár ezt hivatalosan nem erősítette meg, a 3G telefonok fejlesztésénél együttműködik Japán vezető telekommunikációs cégével, az NTT DoCoMo-val, amelyik a tervek szerint a világon az első nyilvános 3G szolgáltatást ez év harmadik negyedévében kívánja bevezetni. Talán erre gondolt Swallow, amikor kihangsúlyozta a japán piacot.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55